Amikor gyerekkorom nagy klasszikus filmjeit újranéztem, hol a nosztalgiával vegyes boldogság, hol a csalódottság érzése járt át meg át. A négy páncélos és a kutya konkrétan csalódás volt. Pedig azért éltem-haltam. Az Egy óra múlva itt vagyok szintén. A Borsban olyan erős a színészgárda, hogy azt nem lehet nem szeretni. És A tavasz tizenhét pillanata örökre ott maradt a csúcson. Az Onedin család mellett. Ezekben nem tudtam csalódni. Ezek tényleg jók.

Valahányszor rég nem látott filmet, könyvet készülök újra becserkészni, elfog az izgalommal vegyes félelem: hátha ez nem is ugyanaz, mint aminek megszerettem, és épp most teszek tönkre egy szép emléket.

Úgy alakult, hogy 20 éve jártam először Párizsban és azóta sem. Amit a város akkor jelentett nekem, az elmesélhetetlen. Épp ezért rettenetesen féltem, hogy amikor most visszamegyek, Párizst majd nem találom. És Párizst elveszíteni jobban fájt volna, mint A négy páncélos és a kutyát.

A város egyébként tényleg más lett. De nem úgy.

Chuck Norris kedves fickó, de amikor kihozzák a sodrából, nagyon kemény. Mindig is foglalkoztatta az emberek véleménye: pont nem érdekli, hogy mit gondolnak róla. Mint minden színész, ő is érzékeny ember: érzi, ha dühös. Napok óta feldúltnak látják, és ezen nincs is mit csodálkozni.

Mi történt?

Amikor felavattuk a Chuck Norris hidat, Chuck szíve megtelt békével. Aznap életben hagyta a postást, aki a csekkjeit hozta, szabadon engedte az állatkertből az oroszlánokat, és kihúzta a háza előtti nagy fából azt a szöget, amit az előző nap vert bele úgy, hogy ne lehessen kihúzni.

Aztán ránézett a karóráján a Google Mapsre, rázoomolt a róla elnevezett hídra, hogy megnézze, szépen csillog-e rajta a tábla, amelyen a neve áll, és ezt látta.

Chuck Norrisnak 12 holdja van. Ezek közül egyik a Föld. Hatalmas szerencsénk van, igazi megtiszteltetés, hogy annyi eltékozolt év után Magyarországon végre nem csak Elvis Presley tér van - ennek is épp ideje volt -, hanem Chuck Norrisról is elneveztek valamit.

Lehet, hogy nem mindenki emlékszik rá, de amikor elkezdték építeni Budapest új Duna-hídját, kiírtak egy névadó pályázatot. A szavazók bárkit jelölhettek, akiről úgy érezték, megérdemli, hogy a híd az ő nevét viselje. Ekkor merült fel Chuck Norris neve. Helyesbítek: amikor Chuck Norris úgy döntött, hogy szeretne egy hidat, engedélyezte, hogy ez a híd itt épüljön fel. Norris neve hamar a szavazólista élére került.

Végül - máig érthetetlen okból - a hidat Megyeri hídnak nevezték el.

De 2012. április 20-án történt valami, ami megváltoztatta a történelmet.

Ha igazán pontosan szeretnék fogalmazni, akkor azt kell mondanom: valójában most hullt le a vasfüggöny.

Ha azt gondolnám, hogy nem, akkor nyilván nem kérdezném... Szóval bizony, hogy lehet! Mindjárt meg is mutatom, hogyan.

A válságok egyébként is automatikusan mozgalmakat hívnak életre, így aztán nem csoda, hogy nekem is eszembe jutott, hogy kell egy jó kis eszköz, ami a XXI. század kihívásainak megfelelően pótolja a jó öreg röpcédulát, de elfér a zsebben, és bárhol, bármikor lehet vele kampányolni.

Persze eredetileg nem terveztem mára semmi különöset, csak az történt, hogy Májki kollégám sikeresen lediplomázott.

Amikor belevágtam, még nem gondoltam, hogy ennyi munkával jár rendesen előkészíteni és végigvinni egy egész napos rendezvényt. Mint ahogy azt sem gondoltam volna, hogy ennyi energiát lehet visszakapni a közönségtől a színpadon.

Ha jó a közönség. És nagyon jó volt! Április 12-én telt házzal tartottuk meg a Nomád Cégvezető Napot - helyesebben az Első Nomád Cégvezető Napot (merthogy úgy tűnik, nem ez volt az utolsó - de erről később többet).

Nagy öröm volt látni, hogy ennyi cégvezetőnek fontos, hogy a vállalkozását hatékonyabban, kevesebb elpazarolt energiával, jobban és szervezettebben tudja vezetni.

Gazdára leltek a csodálatos városi bringák is. Nagyon a szívemhez nőttek, de könnyű volt az elválás, mert a legjobb kezekbe kerültek.

Mi is történt az I. Nomád Cégvezető Napon?

Ötvenegy évvel Gagarin űrutazása után, két nappal a Titanic utolsó napjának 100. évfordulója előtt ezzel fogja tölteni az időt - garantálom, hogy nagyon hasznosan -, ha eljön a Nomád Cégvezető Napra!

Részletes program és praktikus tanácsok egy helyen, röviden.

FONTOS: Ha még nem regisztrált, most még megteheti! Regisztrációhoz kattintson ide!

Ma, 2012. március 30-án, amikor ezt a bejegyzést írom, még nem tudom, mennyire kacsa és mennyire realitás az, amivel az Anonymous nevű hekker-aktivista csoport fenyegeti a világot. Történetesen arról van szó, hogy - ahogy azt az Anonymous ígéri és szeretné - március 31-én elsötétül a világháló, mert túlterheléses támadással (vagy mit tudom én, hogyan, tökmindegy) megbénítják azt a 13 központi szervert, amely azért felelős, hogy a világhálón lévő tartalmakat összekössék a tartalom lekérőivel. Ne várjon szakmaibb leírást, nem vagyok szakértő, és ebbe bele is nyugodtam már.

A dolog felvet néhány kérdést, megéri eltöprengeni rajta egy kicsit.

Jogos a kérdés, hogy hol tart a nomád iroda projekt. Magyarul: mi lett a szétszedett biciklikkel?

Itt a mai 2 perces, minden szónál többet ér egy videó:

Szeretem a jó reklámokat, és ez most különösen kedves a szívemnek.

Lehetne finnyáskodni, hogy alkoholt adnak el vele - ha valami, legfeljebb ez szólhat ellene -, de nagyon-nagyon pontosan megragadja a lényeget. Épp azon a ponton, ahol most én is szeretném megszerezni az Ön figyelmét.

Ez az egyperces reklámfilm ugyanis a döntésekről szól. Amelyeket - van, amikor tisztán látszik - nem lehet tovább halogatni.

Mert egyszer élünk, és ez már az.

Ma azért nincs a kezemben se láncfűrész, se villáskulcs, sem egyéb, hozzám illő szerszám, mert rájöttem, hogy valamit rosszul csinálok.

Azért szedtem szét, és azért fogom összerakni azt a biciklit, amit a múltkor láncfűrésszel megtámadtam - ha nem látta azt a részt, akkor sürgősen pótolja -, és azért írok olvashatatlanul hosszú blogbejegyzéseket arról, hogy mi módon is szabadulhatna ki az irodájából, mert azt szeretném, ha Ön is kipróbálná, hogy milyen az, amikor munkaidőben is szabad.

Annak idején azért alapítottam a cégemet, mert szerettem volna megszabadulni attól, hogy mások hozzanak döntéseket helyettem, hogy mások elképzelései szerint dolgozzak, hogy mások alakítsák a sorsomat. Azért, mert úgy gondoltam, hogy a saját erőmből, a saját döntéseimen keresztül több esélyem van elérni azt, amiért élni szeretnék.

A legtöbb cégvezető ugyanezért épít vállalkozást, aztán később - mint annak idején én is - beáll önkéntes rabszolgának. Ennek egyszer véget kell vetni, és vissza kell szerezni azt, amiért az egészbe belekezdett.

És erre most kap egy soha vissza nem térő esélyt.

Most dobjon el mindent, és gondolja végig: miért akart élni, amikor a vállalkozását alapította?