repulogep-1

Elég sokat fintorogtam már azon, hogy a fapados légitársaságok tönkretették a repülés élményét. Amikor én voltam 20 éves, repülni még igen elegáns dolog volt, amihez, mint a színházba, étterembe, rendesen fel is öltöztünk, és lelkileg is felkészültünk. Mára ez megváltozott: a fapadosok a sárga busz szintjére hozták a légiközlekedést.

Ez ebből a szemszögből nézve rossz, ugyanakkor ezeknek a cégeknek elvitathatatlan érdeme, hogy az utazás élményét egyre több és több ember számára tették elérhetővé. A Booking.com és az AirBNB pedig kiváló hátteret ad egy-egy jól szervezett külföldi úthoz. Mi magunk is többször jártunk már remek helyeken külföldön egy vonatos vidéki nyaralás árából.  Szóval valamit valamiért. Eltűnt a nyakkendős fíling a repülés egy bizonyos szegmenséből, és a ferihegyi SkyCourt váróban is a KFC meg a Burger King uralja a terepet, de a világ elérhetőbbé, megismerhetőbbé vált, és ez vállalható kompromisszum. Ráadásul a fapados cégek is egyre pontosabbak, és mivel már nem a hagyományos légitársaságokkal versenyeznek, hanem egymással, egyre javul a szolgáltatás színvonala is.

Már eltelt néhány nyár anélkül, hogy megosztottam volna azokat a jópofa ötleteket, amelyek a vakáció alatt szembejöttek velem. Átlapoztam a jegyzeteimet, előástam a fényképeket. Eljött az idő, hogy megírjam ezeket itt a blogon.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2017/07/20 14:57

ex-librisAz évek során szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy az emberek könyv ügyben teljesen megbízhatatlanok.

Nagyobbik gyermekünk érettségizik. Soha meg nem szerzett diplomámat a magyar szakon vesztegettem el, amikor négy és fél év után megszöktem a végső vizsgák elől. Viszont az irodalom szeretetét nem vetettem le magamról, és maradt annyi a fejemben, hogy tudjak segíteni a felkészülésben. Így az elmúlt pár nap az érettségi tételek átbeszélésével telt.

Rengeteg verset tudok kívülről. De tényleg. Nagyon sokat. Ha megszerettem egy szöveget, a legtöbbször megtanultam, mert így mindig velem lehetett. Bárhol tudok magamnak szavalni, utazás, sportolás, bármi közben. Meg persze lehet menőzni, amikor egy nyári kocsmázás közben az ember már annyit ivott, hogy már sokat beszél, de még hibátlanul artikulál, és eszébe jut egy odavágó idézet.

Na, erre a sok megtanult szövegre szükség is volt, mert pár kötet eltűnt a könyvespolcról. Egyszer valaki kölcsönkérte őket két hétre, aztán ennyiben maradtunk. Megfeledkeztünk róla mindketten. Vagy én még emlékszem, de ő már nem, és milyen kínos volna felemlegetni. A Radnóti kötet például - legalább is az a kiadás - pótolhatatlan. Mázli, hogy az eclogák mennek fejből. Rég tűnt el, de még mindig fáj a szívem érte. (Ha esetleg olvassa ezt az írást, aki kölcsönvette, ne szégyellje visszaadni.) 

Amikor a könyvek elkezdtek ijesztő mennyiségben másoknál maradni, ki kellett találnom valamit. Ajánlom minden könyvbarát figyelmébe. Három megoldás is van ugyanis.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2017/06/21 14:50

Egyszer találkoztam egy kiadvánnyal, amit egy képzőművész házaspár készített. Benne volt 20 ezer tárgyuk. Húszezer. Ez így elsőre soknak tűnik, meg egyenként bemutatva különösen is, de egy közepes méretű lakásban már szinte meg se látszik.

Meg se tudnánk mondani hány tárgy között éljük a mindennapjainkat. És persze mindre szükségünk van, de hogy valójában milyen kevés holmival beérjük, az akkor derül ki, amikor nyaralni megyünk, és akár kétheti holmink kényelmesen elfér a csomagban, amit magunkkal viszünk. És nem is hiányzik a többi. Sőt: a legönfeledtebb napjainkat a tárgyaink többsége nélkül éljük.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2017/06/14 13:22

katonasagÉn még azok közé tartozom, akik voltak katonák. Annak idején nem is gondoltam, hogy évtizedek múlva milyen gyakran fogom használni azt, amit ott szedtem magamra.

A rendszerváltás után vonultam, én már csak 12 hónapra. Egy percig se voltam sem "elvtárs", se "bajtárs", mi voltunk az elsők, akik már úrként lettünk újoncok. Ez volt a megszólítás. Mármint fölfelé mi úrnak szólítottuk azokat, akinek rangja volt. A honvédet nem urazza senki.

Annyi nehezítés még volt a dologban, hogy a kiképzőinket még másfél évre hívták be, és épp annyi ideje voltak bent, mint amennyit nekünk kellett kibírnunk. Igyekeztek emlékezetessé tenni az esküig tartó időt, nem kevés sikerrel. Az is a rendszer része, hogy az öregebb időszak eleve utálja a bevonulókat, úgy, mintha azok bármit is tehetnének arról, amit még az ő kiképzőik tettek velük. A rendszer önfenntartó.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2017/06/13 00:05

24 éve még voltak tiszteletreméltó elképzeléseim az életről (akkor még: Életről), és mélyen hittem abban, hogy a világ azzal jár a legjobban, ha író leszek. Nem így történt, és ma már azt is tudom, hogy az univerzum (ma már feltétlen kisbetűvel) végül lényegesen jobban járt így, mint amúgy.

Aztán most a kezembe akadt ez a régi novellám. Afféle iroda-lom, amit március tizenötödike miatt most azért látok jónak közreadni, mert lám - és ez sokkal jobban fáj, mint le tudnám írni - Petőfiék legszebb napját épp a tárgynapon lehetetlen ünnepelni. Ma is. Számtalan okból. Nincs is kedvem mindet felsorolni. Pontosítok: egyet sincs kedvem mondani.

De segítségemre lesz ez az 1993-ban írt novellám. Két évvel utána már semmi használhatót nem írtam, szóval ennyit rólam és a világirodalomról. De ezt máig szeretem.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2017/03/17 00:22

Sokat tűnődtem, hogy A tavasz 17 pillanata című szovjet film vajon hány olvasómnak mond valamit. Nekem kora gyerekkorom óta egyik kedvencem. (Messzeringó gyerekkorom világa.)

Más, mint a többi orosz háborús film. Azóta megtudtam, hogy a KGB megrendelésére készült, mégpedig azért, hogy a sztálini idők államvédelmi túlkapásait feledtesse, és a szovjet titkosszolgálatot jobb színben tüntesse fel. Gyanítom, hogy azokban, akik hozzám hasonlóan rajongtak a filmért és ma is szeretettel gondolnak vissza rá, egész más nyomokat hagyott. Én mindig másért szerettem. Gyerekkoromban a fordulatos cselekményért, Stirlitz karakteréért, ma pedig - túl a nosztalgián - az akkori idők legnagyobb színészeinek kifinomult játékáért, és a történetben meg-megjelenő néhány meglepően találó gondolatért.

Nemrég újra végignéztem - immár színesben -, és most is, mint mindig, találtam benne valami újat. A jó filmekben sok-sok réteg van. Ez a gondolat is messze a cselekmény felszíne alatti mélyből bújt elő. Hidegzuhanyként ért. Nagyon megszerettem.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2016/06/12 23:50

Amikor várost nézünk, mindig megbeszéljük a gyerekekkel, hogy lesznek olyan múzeumok, amelyeket esetleg nem fognak annyira érdekesnek találni, mint a kifejezetten nekik kinézett gyerekprogramokat. De legyenek kitartóak, mert ha már itt vagyunk, ezt látni kell, és ha mást nem, azt meg fogják belőle jegyezni, hogy majd amikor nagyok lesznek, ide érdemes visszajönni.

Legutóbb a barcelonai Picasso Múzeum időkorlát nélküli bejárását kellett így felvezetni, mert nem gondoltam előre, hogy ők is ennyire élvezni fogják. Ezt a gesztust később a múzeum shopban bőkezűen megjutalmaztuk, egyszer talán majd mesélek azokról a szellemes, gyerekeknek való dolgokról, amelyeket ott lehet kapni. Lám, ha kreatív, egy múzeum is minimum duplázni tudja a forgalmát a shopban (magyarul: bót). De most valami másról írok.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2016/05/05 11:43

 

indul-a-bakterház-költözünk

Valahányszor lepereg előttem a Bélyegző Expressz tavalyi évének filmje, nehéz eldöntenem, hogy kalandfilm volt-e vagy pornófilm. Kaptunk is rá annyi Oscart, mint Leonardo DiCaprio.

Annyi minden történt, hogy meg se kísérlem elmesélni. A lényeg, hogy elképesztő mennyiségű munka és tárgyalás után 2016. február 1-jével elköltözünk, és új helyen, hatalmas technikai bázissal és rengeteg forradalmi új lehetőséggel várjuk a vevőket. Ha csak annyit mondok, hogy februártól eddig elképzelhetetlen mennyiségű bélyegzőt fogunk tudni gyártani még a mostaninál is gyorsabban, mindemellett óriási méretű cégtáblákat is el tudunk majd készíteni, és egy-két apró kivételtől eltekintve gyakorlatilag mindenféle anyagra tudunk majd lézerrel gravírozni, és a többi újdonság még meglepetés, akkor bátran mondhatom, hogy megérte ez az egy év kemény munka.

Azok kedvéért, akiket a részletek nem érdekelnek, gyorsan megadom az új címünket, azoknak pedig, akik többre is kíváncsiak, a továbbiakban el is mesélem, mit, miért és hogyan csináltunk.

A Bélyegző Expressz új címe tehát 2016. február 1. után:

1164 Budapest, Cziráki utca 26.

És akkor jöjjenek a miértek, a hogyanok és az érdekesebb részletek!


Írta: belyegzoexpressz  @ 2016/01/27 15:34

Soha nem értettem, férfiember hogy kerülhet olyan helyzetbe, hogy meg kell húzni egy csavart, vagy el kell vágni egy madzagot, ki kell nyitni egy üveget (praktikusan alkoholtartalmút), villanyt kell szerelni, és le kell csupaszítani egy vezetéket, csúzli ágast kéne vágni a gyereknek, ő meg áll bután, mert nincs mivel. Kellene mindjük mellé egy Matula bácsi, aki minden ilyen helyzetben odadörmögné: "Ja fiam, akinek nincs bicskája..."

svájci-bicska

A múltkor az iskolából hazafelé a gyerekem azt mondta, hogy éhes. Lehettem volna szigorú, hogy "ki kell bírni hazáig", de amilyen ebédet kapnak a közétkeztetésben, attól egy köztörvényes bűnöző szíve is ellágyulna.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2015/12/09 09:00

Sok vastag toll sok sorsot ír, sok könyvbe sok nevet,
kövér pecsétet ütnek rá különböző kezek.
Még azt sem mondod, hé, itt vagyok, vagy azt, hogy mi újság,
még meg se éltél egy napot, s már kapsz egy cédulát.

Hány cédula egy élet?

(Presser - Adamis: Hány cédula egy élet)

Sokan állítják, hogy egy kihalófélben lévő iparág termékével foglalkozom. Erre én mindig azt szoktam mondani, hogy a bélyegzőnek lassú halála lesz. És nem a bürokrácia fogja életben tartani, sem pedig az, hogy kötelező (hiszen már legalább 25 éve nem az!), hanem az, hogy praktikus.

Különben is: az ember élete pecsétes iratok halmaza. Persze, ha az ember kezében kalapács van, mindent szögnek néz. De ha nekem nem hisz, nézze meg ezt a pár perces videót. Ugye, hogy igazat mondtam?


Írta: belyegzoexpressz  @ 2015/12/08 11:55
Korábbi bejegyzések »