mobile_marker_zsebbelyegzoOlyanok voltunk, mint az óvodások, amikor tegnapelőtt megérkezett hozzánk. Feltéptük a nagy papírládákat, és a gyűjtőcsomagolást szétcincálva előbányásztunk egy-egy példányt a nyolc különböző színű házzal kapható új Trodat Mobile Marker zsebbélyegzőből. Akkora rendetlenséget csináltunk, hogy azt büntetni kellene.

Szerencsére már véget ért a munkaidő, így senki nem nyitott ránk, senki nem hívott mentőt, és nem terjedt el rólunk az utcában, hogy megőrültünk. Egymás szavába vágva, egymást túlkiabálva - tényleg, mint az ovisok - próbálgattuk az új bélyegzőt, néztük, hogy fér el a zsebben, mennyivel nagyobb, mint egy pendrive (nem sokkal), és még szerencse, hogy egymás homlokára nem nyomkodtuk.

Ebből a zsebbélyegzőből most 8 Olvasó ajándékba kap egy-egy darabot. Hogy kik?

Lehet, hogy Ön is? Mindjárt kiderül!


Írta: Bélyegző Expressz  @ 2008/02/29 11:33

jo_nekem_a_trabantBizonyára Ön is kívülről fújja a címben felidézett régi-régi bluest.

Nekem is egyik kedvencem, de most nem zenéről lesz szó, csak kölcsönvettem a refrént, hogy elmondhassam Önnek, hogyan gyűjtsön olyan viszonteladókat, akik a legproblémásabb vevők felé kommunikálnak, és hogyan viselje Ön ennek minden következményét, míg végül a viszonteladója vagy önként távozik, vagy Önnek kell ezért megküzdenie.

Elmesélek Önnek egy történetet arról, hogyan kell életben tartani a rossz konkurenciát, és hogyan kell a karjaiba terelni a saját viszonteladóinkat. Nem kell, hogy Ön papír-írószer kereskedő legyen ahhoz, hogy levonhassa a tanulságot azokból a hibákból, amelyeket elkövettem. Bármilyen céget vezet, ugyanez a képlet, csak más a termék.


Írta: Bélyegző Expressz  @ 2008/02/22 18:40

  

BelyegzoatvetelHa már kiválasztotta, kinél rendeli meg a bélyegzőt, ha már le is adta a megrendelést, és izgatottan - például mert most alakult a cége, és a bélyegző elkészülte is egy nagy pillanat Önnek - vagy rezignáltan (régi cégének rendeli a sokadik bélyegzőt) várja, hogy átvehesse, javaslom, szánjon néhány percet erre az írásra.

 Mi fog történni?

Mire érdemes figyelnie?

Mit tehet, ha valami nem az elképzeléseinek megfelelően történt?


Írta: Bélyegző Expressz  @ 2008/02/13 14:37

HúslevesMennyibe kerül egy instant - magyarul: zacskós - húsleves? A címben említett összegnek alig a tizedébe.

Ráadásul ez már 4 tányér levesre elegendő. Elkészítése 10, elfogyasztása 5 perc.

Ki az az őrült, aki egy négyszemélyes adag árának a tízszeresét fizetné egyetlen tányér húslevesért?

Velem megtörtént.


Írta: Bélyegző Expressz  @ 2008/02/11 14:29

Trodat bélyegzőTudom, nem mindenki nézi a Forma-1-et, és azt is megkockáztatom, hogy nem minden vásárlóm szurkol Kimi Raikkönennek. Én bő 10 éve erősítem a finn-magyar barátságot az autósportban. Amíg aktívan versenyzett, Mika Hakkinenért szorítottam. A kétszeres világbajnok visszavonulása óta Kimi Raikkönennek szurkolok.

Mielőtt bezárná ezt az oldalt, megnyugtatom, hogy ez a cikk csak látszólag szól a Forma-1-ről. Sőt, a Forma-1 csak ürügy arra, hogy elmondjak valami egész mást.

És ha Ön másnak szurkol, akkor üdvözlöm - ha nem lennének ellenfelek, akkor nem láthatnánk izgalmas versenyeket sem.

Hogy mi köze a Forma-1 jelenlegi világbajnokának a bélyegzőkészítéshez és a Trodathoz? Ez a végén derül majd ki.


Írta: Bélyegző Expressz  @ 2008/02/07 13:48