Sajnos belefutottunk egy csalóba. Nem kevés pénzünkbe került az információ, de ha már eljutott hozzánk, gyorsan megosztom Önnel is, mert könnyen meglehet, hogy Önnél is próbálkozik ez az ember.

Nem, ez most nem marketing, ez a véres valóság.

Minket sajnos átvert. Hiheti, hogy nem vagyok büszke rá, de mivel annyira jól csinálta, hogy még mi is bedőltünk neki, kötelességem figyelmeztetni Önt, hogy biztosan máshol is próbálkozni fog. Talán éppen Önnél. Sajnos nagy valószínűséggel ezért kellettek neki a bélyegzők.

Íme a részletek.

Mivel az illető ellen még messze nincs jogerős ítélet, ezért --- őszinte sajnálatomra --- kénytelen vagyok a nevét és egyéb adatait ennek megfelelően kezelni. De mindent megteszek, hogy Önt ne tudja becsapni.

2009. október 8-án árajánlatot kértek tőlünk sok-sok címeres körbélyegző elkészítésére rövid határidővel a Magar Vidék és Polgári Párt nevében. A történet a következő: a párt neve megváltozik, az új név: Történelmi Kisgazdapárt, minden bélyegzőt le kell cserélni, elsőként a körbélyegzőket.

A párt nevében egy Sz. László Komárom-Esztergom megyei alelnökként bemutatkozó úr rendelt. Mint később kiderült, tényleg a valódi nevén mutatkozott be, a mobilszáma, amelyet használt, nyilvános, tényleg az ő nevén van, és a lakcíme sem volt titkosítva.

Ahogy az lenni szokott, elküldtük az árakat, amelyeket a vevő el is fogadott. Átutalással szeretett volna fizetni, és mivel mi nagyon dörzsölt cég vagyunk --- sajnos, mint hamarosan kiderül, nem eléggé ---, a megrendelés értékére és arra való tekintettel, hogy a vevő eddig még nem vásárolt nálunk, előre utalást kértünk. Hiszen abból nem lehet baj. Addig nem küldjük a bélyegzőket, amíg az utalás be nem érkezik.

Mivel a vevő sürgős gyártás kért --- ebben jók vagyunk ---, kértük, hogy az átutalást igazoló bizonylatot küldje el faxon vagy beszkennelve.

Hamarosan kaptunk is egy faxolt befizetési bizonylatot, mutatom, ezt (csak az alsó részt mutatom, az átutaló adatait adatvédelmi okokból nem tehetem ide):

Hamisított átutalási bizonylat

A bankszámlaszámunk első 4 számjegye helyett egy hibás IBAN kód szerepelt. A kollégám felhívta a "megrendelőt", aki biztosította afelől, hogy mivel belföldi az utalás, nem lesz probléma. Erre egy kicsit hümmögtem, de miután felhívtam a számlavezető bankunkat, ahol megerősítették, hogy belföldi átutalásnál ebből nem lehet gond, megnyugodva vártam az összeget.

Biztos nem először csinált ilyet az emberünk, mert nagyon meggyőző tudott lenni.

És mivel nálunk első az ügyfél, én magam mondtam a kollégáimnak, hogy most az egyszer ne várjuk meg, amíg beérkezik az átutalás, mert szegény alelnök úr az utolsó pillanatban rendelt, ne nehezítsük a dolgát. El is küldtük az egy ládányi bélyegzőt a megadott címre, Tatabányára, a K******* útra.

Két nap múlva hívott a "megrendelő", hogy sajnos még nem kapta meg a bélyegzőket.

Villámgyorsan utánajártunk, és nem értettük, hogy a futárszolgálat, amely két év alatt összesen kétszer hibázott, akor is extrém helyzetben, most hogyhogy nem tudta kézbesíteni a csomagot. Egyeztettük a címet, és mint "kiderült", a megrendelő a lakcímére kérte a csomagot, és a futár azért nem találta, mert ő a párt székházát kereste, amint a címzésen is szerepelt. De a futárszolgálatunk rugalmas, az "ügyféllel" történt egyeztetés után megadtuk nekik, melyik kapucsengőt kell keresni, és máris kivitték a csomagot.

Peche volt az emberünknek, mert ő arra számított, hogy majd a futárcég fogja csak keresni telefonon, így mi nem tudjuk meg a címét, de mivel a nekünk először megadott mobilját épp kikapcsolva tartotta, azon a futárcég munkatársa nem érte el, így nekünk kellett felhívnuk később, és megszereznünk a lakcímét.

Persze az átutalt összeg napok múlva sem akart megérkezni hozzánk, noha a bélyegző már rég célba ért, de az "alelnök úr" rendkívül készséges volt. Felírta a helyes átutalási adatokat, visszahívást ígért a bankkal történő egyeztetés után, majd valóban vissza is hívott, és azt mondta, ha még egy napig nem rendeződnek a dolgok, személyesen jár utána az ügynek. Majd múlt pénteken felhívott, elnézést kért, és elmesélte, hogy sajnos valóban nem ment át az utalás --- hozzájuk most érkezett vissza az összeg. De máris újra elutalja, és azonnal küldi a bizonylatot.

Ezzel időt nyert hétfőig. Hétfőn diszkréten rákérdeztem az utalásra --- megnyugtatott, hogy megtörtént, mindjárt jön a bizonylat faxon.

Mivel ma reggelig sem jött, újból felhívtam, és kértem a segítségét.

És ekkor --- sajnos csak ekkor --- kezdtem gyanakodni. Ugyanis ekkor először esett ki a szerepéből az "elnök úr". Kezdett ígérgetni, majd kezdte nem felvenni a telefont.

Majd amikor utánanéztem a telefonszámának, meg a párt bejegyzésének, rá kellett döbbennem, hogy a telefonszáma magánszám --- ez még nem lenne gond --, de a Történelmi Kisgazdapártot senki nem jegyezte be az elmúlt időben. Annyi reményem maradt, hogy annyira új ez a névváltozás, hogy nem csak a sajtóban nem olvashattam róla, hanem még a papírmunka sem ért véget, de már dolgozik rajta a hivatal. Persze ez vékony szalmaszálnak tűnt, de még volt matematikai esély, hogy a dolgok kedvező véget érnek.

Kerestem a kapcsolatot a Magyar Vidék és Polgári Párttal --- a történet szerint, ugye, nekik változott volna meg a nevük ---, akiknek a honlapján, majd a hozzá tarztozó domain regisztrációján keresztül eljutottam Dr. Bánk Attila Elnök Úrhoz. Megkérdeztem, tud-e erről a bélyegző megrendelésről és a párt nevének megváltozásáról, és egy kicsit még azt reméltem, hogy azt mondja, igen.

De nem tudott.

Ismerte viszont Sz. Lászlót, és amint meghallotta a nevét, azt kérdezte: "De ugye nem küldték el neki az árut?"

Elmondta róla, hogy legalább 5 (!) büntetőügyben folyik ellene eljárás, köztük egy 1 millió euróért kibérelt székház ügyében, ahol szintén sikerült pár hétig egy hamis átutalási bizonylattal hitegetni a bérbeadót, és amíg a székházban ült, gyorsan rendelt magának átutalással ezt-azt. Volt, aki kiszállította, és azóta is bottal üti a nyomát, volt, aki nem. Próbált hamis bélyegzővel hitelt felvenni banktól a párt részére --- persze készpénzben. (Ekkor épp a Magyar Vidék és PolgáriPárt bélyegzőjével élt vissza, de ez létező párt.)

Tudom, ostoba kérdés ez ebben az országban, de azért felteszem: miért van Sz.László még mindig szabadlábon?

Mindenesetre reggel, amikor ismét félfogadási idő lesz a rendőrségen, feljelentem. Nem azért, mert nagyon hiszek abban, hogy a becsatolt bizonyítékok --- mint például a bélyegzők átvételét igazoló papírok, a hamis átutalási bizonylat, rajta az MVPP hamisított bélyegzőjével és egy hamisított ERSTE Bankos bélyegzővel --- alapján azonnal kimennek az általam is ismert, és holnap természetesen a rendőrségnek átadott lakcímére, hogy az őt megillető helyre vigyék, hanem azért, hogy legalább a bélyegzők áfáját ne nekem kelljen még befizetnem a következő hónap 20-án. Mert a károm enélkül is több százezer forint. (Kibírom, de nem felejtek.)

Ami viszont az Ön számára is fontos lehet:

  • Sz.László Dr. Sz. László néven a (nem írhatom ki a teljes számot) 06-30/860-**** vagy a 06-70/257-**** számon hívott. Elvileg bármikor tud telefont cserélni, de azért, ha valaki hasonló trükkel próbálkozik, hasonlítsa össze a számát ezekkel.
     
  • FIGYELEM! Sz. László a közeljövőben valószínűleg megkísérli felhasználni a birtokában lévő hamis bélyegzőket. Ebből kettőt --- ami nem nálunk készült --- már a fenti átutalási bizonylat hamisítványon Ön is láthatott. A többi a --- figyelem! nem létező --- Történelm Kisgazdapárt nevére szóló bélyegző. Ezek sajnos nálunk készültek, és holnap át is adom a rendőrségnek az összes lenyomatminta grafikáját.

Hogy Önt se lehessen becsapni ezekkel a bélyegzőkkel, felteszem ide az összes olyan grafikát, amellyel egy vagy több bélyegzőt rendelt tőlünk Sz. László.

FIGYELEM! Ezek a bélyegzők NEM a Történelmi Kisgazdapárt bélyegzői --- a legfrissebb információim szerint jelenleg ilyen párt nincs Magyarországon, és nincs is bejegyzés alatt. Ezek hamis bélyegzők.

Tehát ha az alábbi bélyegzők bármelyikével próbálnak bármit is igazolni, tudjon róla, hogy az igazolás hamis:

Kattintásra megnyílik a pdf fájl

Ott (is) követtük el a hibát, hogy nem figyeltünk fel arra, milyen drámaian rossz elrendezést kért a megrendelő a bélyegzőkre. Az is a játék része volt ugyanis, hogy egy csomó korrektúrát küldetett magának, és folyton változtatásokat kért. A borzalmas elrendezés nem a mi érdemünk.

Köszönöm Dr. Bánk Attila Elnök Úr (Magyar Vidék és Polgári Párt) szíves segítségét! A tőle kapott információ nélkül gyanakodva bár, de talán még mindig várnánk a soha meg nem érkező átutalást.

A holnapi nap folyamán minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy a megszerzett bélyegzőket senki ne tudja illetéktelenül felhasználni.

Kérem, az információt adja tovább minél többeknek, hogy senkit ne károsíthassanak meg a hamisított bélyegzőkkel.

Horváth Attila
Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, örök garanciával!
1142 Budapest, Ungvár u. 64-66.
Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313

Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között
www.belyegzoexpressz.hu


Írta: belyegzoexpressz  @ 2009/10/20 20:00
 
A(z) „Hamis bélyegzők — vigyázat, csaló!” című bejegyzéshez már 106 komment olvasható.

Bélyegző Expressz

Kedves Incestus és kedves Mindenki!

Nem szoktam moderálni, mert nem demokratikus, de most kivételesen megtettem, mert a tegnap esti hozzászólás már messze túlment a jóízlés határain. Ez egy régi ügy, már a megfelelő mederben van, ezért a magam részéről lezárom. És a blog történetében először most a hozzászólásokat is lezárom.
Köszönöm a megértést!

incestus

Ezt a hozzászólást töröltem, mert ízléstelen volt. (A szerk.)

Lázár

Azért érdeklődöm itt mert mi már lassan egy éve Sz. Lászlót följelentettük de a rendőrségtől még csak egy levelet sem kaptunk!

Lázár

Sziasztok! Tud valaki valamit Sz Lászlóról? Hol tart már az ügye ennek a többszörös csalónak!!!!!!!!

Zentai Imréné Nikits Marianna

2010.augusztus 05-én 08,30 órakor volt a tárgyalása Szaniszló Pártigazgatónak.De ma sem jelent meg a tárgyaláson mert betegett jelentett.Az én lakásomra felvetett velem 10 millió 600 ezer forintott ezért elveszik tőlem a lakást én meg a 15 éves lányommal hajléktalan leszek.A törvények megengedik,gogy szegény lacika beteg?Ugy sajnálom,hogy nem tudtam a szemébe mondani az igazságot a tisztelt biróság előtt ezt már többször eljátszotta igy nem tudják elővezetni a tárgyalásra.

Vass Ferenc

ok. igazad van, lehet benéztem, és kicsit rosszindulatú is voltam azon a napon.
1. Azért érdekelne, hogy te szerkesztetted meg neki vagy kész file-okat adott?
2. Szerintem nem a bélyegzőt ismerték fel hanem azt a jóembert akit emlegettek a blogban. De mindenképpen hasznos.
3. Hasznos és egyben fölösleges, minden történet újabb ötleteket ad a csalóknak. én ezért ítélem el az ilyen blogokat. Ha már valakit bepaliztak az maradjon csöndben, ne adjon tippeket hogy verjenek át másokat. Mindenki mást lát a sorok közt. Szerintem.
4. A rendőrségről megvan a külön véleményem, inkább most nem nyilatkoznék erről.
5. Nem akarok hirdetni az oldaladon, főleg nem ingyen. Vannak erre alkalmasabb módszerek, ráadásul itt helyben baján. Ha letörölnéd az írásom, még lehet meg is köszönném.
6. Bocs, hogy beszóltam, mindenki a saját vérmérséklete szerint kezeli ezeket a történeteket.
Egyszer nálunk is akartak csináltatni valami német közjegyzőnek pecsétet.
Simán elküldtem a tagot egy másik irodához. De igaz csak pár ezresről volt szó. Nem volt egy nagy megrendelés.

Bélyegző Expressz

Csak azért válaszolok, mert vállaltad a neved.

1. A bélyegzőminták nem egy párt bélyegzőinek ellopott lenyomatai: ezeket Sz. László szerkesztette. Vagyis nem arról van szó, hogy sikeresen lemásolta valakinek a bélyegzőit, hanem arról, hogy készített egy teljesen újat.

2. Épp ezért (is) volt fontos közzétenni, ugyanis ezekkel a lenyomatokkal még így is számtalan esetben tudtak csalást elkövetni. Viszont rengeteg esetben azért nem tudtak csalni, mert a lenyomatot felismerték.

3. Aki ezek alapján hamisít bélyegzőt, az bármilyen bélyegző lenyomata után tud. Akármilyen pecsétes okmányról.

4. A rendőrség mindvégig tudott a blogról, az ügyet vezető rendőrtiszt hölgy is írt hozzászólást a blogba, sőt, több száz (!) tanú ezen a csatornán keresztül szerzett tudomást arról, hogy mi is a teendő, és nem utolsó sorban egy csomóan azért nem dőltek be a csalónak, mert itt időben információhoz jutottak. Pl. ezért nem sikerült megvennie egy luxusautót hitelbe. Nagy örömmel hívott az autókereskedő. Tán ez nem baj.

5. Igen, a történet igaz, nem marketing fogás. Érdekes elképzeléseid vannak a marketingről. Látom, hirdetésekkel foglalkozol. Ha így gondolkodsz a marketingről, az nem vet jó fényt a hirdetési oldaladra (amit itt volt szerencséd ingyen megreklámozni, ugyebár).

Vass Ferenc

De kis hülye vagy hogy felraktad a bélyegző mintákat, most bárki ellophatja a klisét és csinálhat újabb, vagy hasonló bélyegzőket. Effektív most legalább 5 csalót gyártottál akik pontosan ezen minták alapján garázdálkodhatnak.
A rendőrség mit szólt ehhez az ötletedhez?
Már ha igaz ez az egész, és tényleg nem egy marketing fogás?
üdv
f.

seriff

Sziasztok Dr.Eszterházi sz..házi szaniszló lászló kisbetüvel tatabányára ne gyere mert nem szertnénk látni mert nagyon sok kárt okoztál.szegény beteg embereket csaptál be és és kisenizted.k.csög leszel és csicska

Zentai Imréné Nikits Marianna

Szaniszló tatabányai lakos köztörvényes bünöző.Én egyedül nevelem a 14 éves kislányomat,rokkant nyugdijas vagyok,Velem szaniszló az otp-ben felvetetett 33.ezer svájci frank jelzálog hitelt a lakásomra majd az erste bankból 5 millió forintott és a pénzt elvitte.rám most a klakoltatás vár és teljesen tönkre ment az életünk.Szaniszló egyébbként a komáromi uton lévő szülei lakását ujitotta fel és plazma tv-t éd uj háztartási gépeket vásárolt a pénzből.Mindenkit arr kérek,hogy a kisgazda pártra hivatkozik ne higyenek neki mert nem kell több áldozat vagyunk már elegen.

Csipkerózsika

Kedves Gedeon!
Köszi az info-t! Rosszul lett a drága, haaaa, szegénykém… Még mindig trükközni próbál???
Akkor augusztusig még izgalom…

gedeon

A rabomobilt nem bírta,rosszul lett és visszavitték.Úgy hallottam,hogy augusztusban lesz a folytatás.De lesz egy ugyanannál a bírónál szintén augusztusban közokirat hamisítás miatt…A bíró,dr.Rázsó.

Csipkerózsika

Mi lett a 08-i tárgyalás eredménye?

gedeon

Most telefonáltak,hogy kedden 08-án 8-30-kor egésznapos tárgyalása lesz az úrfinak!!Tatabánya,Előd vezér út városi bíróság,fszt.

valaki

Intézkedtünk is!

gedeon

Nem reménykedni kell,hanem intézkedni!Ezen az oldalon leírt tények egyértelmű bűncselekmények részei!Csatlakozni kell a többi károsulthoz,feljelentőhöz!

valaki

Sziasztok!Gedeon nállunk az az Hajdú-Bihar megyében is kötött szerződéseket titkár, irodai vezető, illetve megyei elnöki címeket osztott ki!Sőt tudom Borsod megyébe ,Pest megyébe és több megyébe kötött szerződéseket és sok a károsult!
Nekem is és illetve akikről tudok jelentős az anyagi kárunk! remélem megbűnhődik ez a beteg ember!

gedeon

A mai nap ismét megerősítették,hogy ül.3 millió dolláros papírt lebegtetett amire alapozva próbált pénzhez jutni.Természetesen a papír HAMISÍTVÁNY!Ózdon már korábban munkaszerződéseket kötött az FKGP nevében,ezen károsultak érdekelnének és a Derecskei nevű,akit egy bírósági dokumentum szerint megerőszakolt…

V_Vi

Sajnos csak utólag szereztünk tudomást arról, h mikor nálunk a Szuperinfo-ban megjelentette a hirdetését, jelentkezett a “meghirdetett TITKÁRI, valamint IRODAVEZETŐI állásra” a helyi rendőrkapitányságon dolgozó nyomozó felesége.. Amikor erről Sz.L. értesült, abban a pillanatban “elutasította a hölgy önéletrajzát”…. Visszaélt az aláírásunkkal, minket sem fizetett ki, és még hosszan sorolhatnám… évek óta pereskedünk vele.. pénzünk sosem lesz már belőle, de nekünk az is elégtétel ha megkapja méltó büntetését ez a nyomorult féreg.. bocsánat a kifejezésért, de azt gondolom ez a legenyhébb jelző amivel illetni tudom mindenki nevében is…

V_Vi

Kedves “Bélyegző Expressz”! a 2009-10-26 18:54-án létrehozott hozzászólásodra reagálnék, elképedve olvasom itt a story-kat, velünk ezek a dolgok szintén szóról szóra megtörténtek Ózdon… azt gondolom, h Timivel egy tárgyaláson lehettünk 2010. február 2-án… :-(

timi0628

Szia Gedeon! kicsit bővebb infót tudnál mondani?

gedeon

Húsvéti ajándék:most szóltak,Szlacika a Venyigében ül!!!!!

Csipkerózsika

Igen, túl nagy a csend, pedig én is tűkön ülve várom, hogy végre méltó VÉGE legyen az ügynek!
Csak nem megússza most is???????????
Kik állnak mögötte???

valaki

Sziasztok!
Tud valaki valamit Sz.László ügyéröl, mert túl nagy lett a csönd!Sokan megtettük ellene a följelentést de lassan 2 hónapja csönd van!

Bélyegző Expressz

Az a baj, hogy a bélyegzőkészítőnek nincs joga azt kérni a vevőtől, hogy igazolja, jogosult az adott bélyegző elkészítésére.

Magánnyomozó

Az a baj, hogy túl egyszerű bármiféle bélyegzőt csináltatni. Szó nélkül esnek neki az Ügyfél kérésének a készítők..

Csipkerózsika

Valahogy tőrbe kéne csalni… :-)))))

Bélyegző Expressz

Nem fejezte be “áldásos tevékenységét”, szabadlábon van, kedden is épp “tárgyalni” ment valakihez.
Ami késik, nem múlik, sajnos az ügy összetett, a bíróság is lassan – de biztosan – dolgozik. Végül minden és mindenki a helyére kerül.

Addig is fontos volna, hogy újabb embereket ne tudjon becsapni, és az is, hogy akit már átvert, tegyen feljelentést.

Csipkerózsika

Kedves timi0628!

Ha még újabb info-val rendelkezik az ügy további kimenetelével, de főleg a végeredménnyel/ítélettel kapcsolatban, kérem, tájékoztasson (Persze, csak akkor, amennyiben Ön is úgy gondolja, hogy ez megtehető itt, és kész rá. Köszönöm! E-mail címet itt nyilvánosan nem adok, mivel ez az ember ismer engem, és nem szeretnék újra kapcsolatba kerülni vele.).
Nagyon jó lenne megbizonyosodni arról, hogy “Dr.P.Sz.Á.L.” végre befejezte “áldásos” tevékenységét! Nem kívánok neki rosszat, de ha ez börtönnel jár, akkor úgy. Bár — magamat ismételve — talán egy pszichiátriai kezelés sem ártana neki!

timi0628

kKedves Én!
Elmentem február 2-án a bíróságra, de aki az infót irta az nem jól tájékoztatott:(( , mert reggel 9-kor kezdődött és kb tartott 11-ig.
DE!! A bíróval sikerült beszélnem azt mondta, hogy okirat hamisítás és csalással vádolják.
még itélet nem született lesz még tárgyalás. kettőtől hét évig terjedő büntetést szabhatnak ki rá ha bebizonyosodik a bűnőssége.
sajnos ennyi egyenlőre…

Csipkerózsika

Hát, én csak ámulok és bámulok… Ehhez a csalóhoz nekem is volt “szerencsém”, hála Istennek, ez már múlt idő!!! Mindenesetre valóban megnyerően tudja előadni magát, bár egy idő után azért zavaros a történet.
Lehet tudni, hogy mi lett a Febr. 2-i tárgyalás eredménye? Egyébként nagyon sajnálom, hogy csak most bukkantam rá ezekre a hírekre, szívesen elmentem volna, hogy a szeme közé nézzek!
Bár, a fentieket olvasva és emberünket (már amennyire) ismerve, ő tényleg meg van róla győződve, hogy az általa felépített világ valós!!!
Nem is tudom eldönteni, hogy börtönben vagy inkább zárt osztályon lenne-e a helye…
Mér csak abban tudok reménykedni, hogy végre az IGAZSÁG utol éri, és nem tud tovább “tevékenykedni” vagy “szerencséjének” vagy kapcsolatainak köszönhetően (Nem tudom, hogy az ilyen valóban ennyire “okos” és szerencsés, vagy tényleg vannak olyan kapcsolatai, akik ebben tudva vagy tudatlan, de segítik, támogatják, ha más nem, infoval látják el. Mert info-val rendelkezik, bőven!!!).
Ez egy megszállott!!!!!!!! Már bocsánat…

Én

Kedves Timi0628!
Sikerült eljutni a tárgyalásra? Kíváncsi vagyok, hogy mi történt? Mindenkitől szívesen olvasnék egy kis beszámolót. Sajnos nem tudtam-tudtunk elmenni. Kérném, aki ott volt, egy kis ismertetőt írjon. Akár privátban: vagyok@pro.hu -ra.
Köszönöm, és szép napot mindenkinek!

Futika

Kedves Judit!

Köszönöm, köszönjük a lehetőséget. Mi már elküldtük levelünk. Természetesen mindenben segítségére leszünk, hogy a legtöbb és legújabb információt megkapja.
Mindenkit csak buzdítani tudok!

Bélyegző Expressz

Kedves Judit!
Köszönöm, hogy írt, és köszönöm, hogy megadta az elérhetőségét! Remélem, minél többen jelentkeznek.

Judit

üdv Mindenkinek!

A XIV. ker. Sz. L. ügyintézője vagyok!Akit sérelem ért Sz. László ügyében keressen jövő héten kedden reggel 8tól a 06-1-461-8150/182-es melléken!Vagy írjon a puspokgabor@budapest.police.hu email címre!
Szivesen várom mindenki jelentkezését!

te

Az biztos ,hogy nem állok le hivatalosan fogok eljárni és mindenhol föl fogom jelenteni ahol csak tudom!Lehet lassan megy a dolog de biztosan!Ahol csak tudok keresztbe fogok neki tenni és nem nyelem le hogy átvert megkárosított!

Bélyegző Expressz

Azért lehetséges, hogy a rendőrség első hallásra a Munkaügyi Bíróságra küldött, mert lehet, hogy az elmondásod alapján azt hitték, hogy valaki, aki alkalmazott, nem fizetett ki. Normál esetben ez valóban munkaügyi probléma lenne. De mivel itt nem egy valódi munkáltatói-munkavállalói jogviszonyról van szó, hanem egy magát munkáltatónak kiadó csalóról, így a kérdés nem munkaügyi, hanem rendőrségi. ezért fontos azzal beszélni, aki az üggyel foglalkozik, és nem szabad megállni az ügyeletes tisztnél.

Amikor én mentem feljelentést tenni, az ügyeletes tiszt nem értette, mi az a huszonhat oldalnyi melléklet, amit be akarok csatolni. Az ügyeletes tiszt azért van a rendőrségen, hogy útbaigazítson, kivel is kell beszélned, de nem ő az, aki az ügyet képviseli. Ha nem ért, addig magyarázd, amíg megérti.

Az ő életük sem egyszerű — a késeléstől a “megpofozott a férjem” ügyekig mindennel odatalálnak hozzájuk. Van, hogy elsőre nem esik le nekik, mivel is jöttél.

te

Fölhívtam a számot amit ide irtatok!Sajnos a rendőr aki Sz.lászló ügyel foglalkozik szabadságon van! Megadtam a nevemet és tel számomat vissza fognak hívni!Ne egymás ellen harcoljunk hanem aki minket becsapott!Haladok a dologgal de lassan !Amire eddig haladtam annyi volt ,hogy rendőrségről elküldtek a munkaügyre onnan pedig az ügyészségre nem tudok ki fog már ellene tenni valamit de kezdek kibukni!

én

Bocsika, igazad van. Kicsit elment a dolog.
Egy kis helyreigazítás ehez:
” Kedves “Én” és “Te”! (És “Manó” és “Sofőr”, akik az általam látható rejtett információk alapján azonosak az “Én” nevű kommentezővel!) ”
Nem azonos egyikkel sem. Csak kollégák és sorstársak. Becsapottak, átvertek, mint itt oly sokan. Az a probléma, hogy mindig “csak” egy embert nevezünk meg. Pedig a cirkusz, nem csak bohócból áll. A műsort többen szolgáltatják. Segítője mindenkinek van, másképp nem lehetett volna országosan véghezvinni a “tervet”.
Szerintem (szerintünk), ez sem mindegy.
Sok sikert mindenkinek!

Bélyegző Expressz

Kedves “Én” és “Te”! (És “Manó” és “Sofőr”, akik az általam látható rejtett információk alapján azonosak az “Én” nevű kommentezővel!)

Kérem, hogy a személyes hangvételű vitát személyesen intézzétek el egymás között, és hagyjuk meg ezt a blogot és a hozzászólásokat az érdemi híráramlásnak.

A “Te” nevű kommentezőnek üzenem, hogy a telefonszám valódi, az én feljelentésem is ott várja, hogy történjen valami az ügyben. Az ügy folyik, nem zárták le, nyomoznak. Egy másik hasonló ügyben egyszer egy évet kellett várnom, az is eredményesen zárult.

A Munkaügyi Bíróság szerintem vakvágány — nem létező szervezet ellen nem lehet feljelentést tenni. A rendőrségen viszont lehet olyan ellen, aki másnak adta ki magát, mint aki valójában, és ezzel anyagi kárt is okozott.

Tessék feljelentést tenni és befejezni a személyeskedést.

te

Kedves sofőr úr! tudtommal nem Budapestre utaztunk séta kocsikázni!Nem tudom Mondtam magának egy szóval is hogy jöjön már értem vigyen ide vagy oda!Mert nem emlékszem ilyenre!Sőt idézem magát!”Nem szokás nállunk átutalással fizetni első kettő vagy három alkalom kézpénzes és ha megbízható az ügyfél akkor később átutalás!”Ja és még valami senki nem társa Sz.Lászlónak addig fogunk menni míg nem tudjuk följelenteni egy rendőrségen!A telefonszámok amik ide ki voltak vannak írva mind kettőt hívtam de sajnos csodák csodája elutasítottak és nem tudnak semmiről!Pedig nálunk vannak bizonyítékok a csalásárol de nem tehetünk róla ha a rendőrségnek nem kell!Munkaügyi bíroságon följelentettem eddig jutottam idáig!

én

Bocsika, de rossz melléket adtam meg!
o6-34-517777/ 2316 mellék.
Jó hír, hogy “odabent” szeretik a friss “husit”! Bízunk benne, hamarosan, személyesen is megtapasztalhatják! Kinek nem inge, ne vegye magára.. :)

sofőr

Igen! A sofőr úr, az ellen tett feljelentést, aki(k) a szolgáltatást megrendelte és félrevezetően a “párt” nevében igénybe vette!
Kedves “te” írásából:
“A baj hogy sokunkat úgy lemerített anyagilag hogy már nem tudunk elmenni Pestre följelentés miatt!”
Ehhez kellett valaki(k), akit félrevezethettek, aki(k) finanszírozza a sétakocsikázást.

Manó

Mi a manó?? Süllyed a hajó?? Sz.László és társai körül szorul a hurok…
Egy érdekes idézet:
“6. § A bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte.”

te

Kedves én akkor sok sikert kívánok neked!Nehéz lesz olyan pártot perelni ami nem létezik erre jöttem rá! mivel mi sehol nem voltunk bejelentve így papíron nem is léteztünk mint utóbb megtudtuk!Mégegyszer mondom voltunk több rendőrségen is és elutasítottak! sőt tovább megyek Tatabányán is ezt mondták a rendőrségen!Maga a rendőrséget nem jelenthetem fől mert nem lehet főljelentést tenni!A soför úr meg az ellen tegyen följelentést aki a szolgáltatást megrendelte!

Futika

Igen, igen…
Én is figyelmetlen voltam, mert nem vettem észre, hogy ki nem az, aminek-akinek, mondja magát. Nem szép dolog. (de ettől szélhámosság valami, mert ha észrevesszük, nem következik be)
A Tatabányai nyomozó hölgy, tényleg máshol dolgozik. De a lenti szám és mellék jó, nekem segített ez ügyben(is). De részemről is ott lessz: és társai !

én

Kedves “Te”!
Attilának igaza van. Feljelentést, bejelentést bárki tehet. Itt a Tatabányai tel.szám:
o6-34-517777/ 236 mellék. A nyomozó úr, segítségedre lessz. A lentebb megnevezett nyomozó hölgy, már nem T.bányán van. Más foglalkozik ezen “úriember” ügyével. Csak egy telefonotokba került volna. Készségesen elmondják mit tegyek, és hol. Igen, figyelmetlen voltam, mert Sz.László és társai megtévesztettek, félre vezettek. Azért voltam figyelmetlen, mert másnak adtátok ki magatokat, mint valójában vagytok! De, mint írtam: Sz.László és társai ellen megy a feljelentés.

Bélyegző Expressz

Kedves “Te”!

Nem hiszem el, hogy nem engedtek feljelentést tenni. Azt elhiszem, hogy nem akartak veletek foglalkozni, de pl. ha feljelentést nem is tudnál tenni, bejelentést bármikor tudsz, ezt senki nem akadályozhatja meg.

De még egyszer — utoljára — elmondom: van egy rendőrkapitányság, ahol az, aki tényleg akar, és nem csak sír, tud feljelentést tenni.

Ez a Budapest XIV. Kerületi Rendőrkapitányság.

Telefonszám: (+36 1) 461-8150 A 185-ös melléken kell kérni a vizsgálati titkárságot. Kis kitartással el lehet jutni ahhoz, akihez a Sz. László ügy tartozik. Őszintén fognak örülni. De utána be kell menni, és meg kell írni a feljelentést, mert különben az egész semmit nem ér.

A legjobb, ha a feljelentést megírjátok még otthon. Akkor csak át kell vetetni az ügyeletes tiszttel. A rendőrségen nem szeretnek hosszasan beszélgetni, nem szeretnek mindenkivel leülni, meghallgatni, legépelni a feljelentést. Ez szerintem probléma, de nem megoldhatatlan. Tessék otthon megírni.

Kezdődjön azzal, hogy alulírott X.Y. az alábbiakban feljelentést kívánok tenni (itt jön az illető neve, amit most én nem írok le) ellen az alábbiak miatt.

És leírod, mi történt, milyen kár ért stb.

Ha nem teszed meg, hagytad átverni magad.

Nem győzködök senkit, akit nem érdekel a saját élete, az nem fog tudni tenni érte.

te

Kedves én!
több jel utalt arra hogy fizetést kapunk de nem történt meg!Magasrangú emberekkel találkoztunk így nem volt kétely!Fizetés pedig sajnos nem történt!Te is figyelmetlen voltál nem csak mi így én se sajnállak!

te

Igen voltunk rendőrségen föl akartuk jelenteni de a rendőrségen elutasítottak mindenkit! Nem engedték hogy följelentést tegyünk! Ez nagyon érdekes volt hisz több bizonyítékot is vittünk!

én

Kedves te !
Ha jól tudom, december és január hóban, még mindig a Történelmi kisgazdapárt elnökének és titkárának mondtátok magatokat. Vajon miért? Nem lett volna egyenes, ha az érintetteknek elmondjátok: csak úgy dolgozzatok Sz.Lászlónak vagy a pártnak, hogy nem biztos a kifizetés? Inkább félrevezetően, megtévesztően viselkedtetek. Ehhez csak gratulálni tudok. Ja, és nem sajnálni, ezek után.

Bélyegző Expressz

Tettetek feljelentést? Mert ha nem, akkor semmi meglepő nincs abban, hogy a rendőrség nem tett semmit. Amíg nincs írásos feljelentés — nem bejelentés telefonon, hanem feljelentés! —, addig a rendőrség nem tesz, mert nem is tehet semmit.

Hívjátok fel azt a számot, amit megadtam, érjétek el, hogy adják azt, aki a Sz. László ügyet intézi, mondjatok el neki mindent, amit tudtok, ő megmondja, hogyan tovább.

Nem sokat lépett a rendőrség, de valljuk be: amíg mindenki csak siránkozik, feljelentést senki nem hajlandó írni, addig Sz. László jogosan röhög a markában. Ha viszont van mi alapján elkapni — ha van bizonyíték —, akkor elkapható. És ha van a nevén bármilyen vagyontárgy — pl. a lakás, ahol lakik —, akkor nem reménytelen visszaszerezni az elveszett pénzt.

De ehhez azért lépni kellene valamit.

Hány hónapot dolgoztatok neki ingyen? Mivel hitegetett?

te

Nekünk több bizonyíték is van de a rendőrség mégse tett semmit!kb 20 emberrel irt alá munkaszerződést!Mai napig hiteget hogy kifizet!A baj hogy sokunkat úgy lemerített anyagilag hogy már nem tudunk elmenni Pestre följelentés miatt!

Bélyegző Expressz

De igen, fel lehet jelenteni. Az én feljelentésem a Budapest XIV. Kerületi Rendőrkapitányságon van, és ott egy osztályvezető nagy örömmel vár minden további részletet. Mindenkit oda szoktam irányítani, aki nálam kopogtat. Én ugyanis semmit sem tehetek.

Senkit ne tévesszen meg, hogy Magyarországon nagyon nehéz egy rendőrségi ügyeletes tiszten átjutni, főleg, ha az ember otthon nem gépelte le a feljelentését. Aki akar, az tud feljelentést tenni — többen megtettük. Tegye meg mindenki.

Telefonszám: (+36 1) 461-8150 A 185-ös melléken kell kérni a vizsgálati titkárságot. Kis kitartással el lehet jutni ahhoz, akihez a Sz. László ügy tartozik. Őszintén fognak örülni. De utána be kell menni, és meg kell írni a feljelentést, mert különben az egész semmit nem ér. Azért nem tudják elkapni Sz. Lászlót, mert nincs a csalásaira bizonyíték. namármost, ha valakik többen, egybehangzóan állítják, netán még papírral is alá tudják támasztani, hogy velük munkaszerződést kötött, de nem fizetett, az már pl. bizonyíték.

Sok ügyére azért nincs bizonyíték, mert Freemail címen keresztül rendelt, szerződött stb. Ott mindaddig nem lehet semmit sem bizonyítani, míg ki nem derül, hogy azt az e-mail címet ő használta. Ha viszont otthonról internetezik, akkor ez nagyjából két mozdulat, de jó lenne ennél több bizonyíték is, ezért még egyszer mondom: mindenki menjen el feljelentést tenni.

A Munkaügyi Bíróságnál azért nem érdemes jelentgetni, mert Sz. László valójában nem munkáltató, így nem is lehet ebből az irányból megfogni. Ellenben csaló, és a csalás a rendőrségre tartozik.

Még egyszer a hely és a telefonszám:

Budapest, XIV. Ker. Rendőrkapitányság

Telefonszám: (+36 1) 461-8150
A 185-ös melléken kell kérni a vizsgálati titkárságot.
Kis kitartással el lehet jutni ahhoz, akihez a Sz. László ügy tartozik. Nem feladni, kérni azt, akihez az ügy tartozik.

te

Sajnos mi is belefutottunk a csaló Sz.Lászlóba!Alkalmazásába álltunk de fizetést nem kaptunk,nekünk sehol nem kellett alá Írni de ő igen csak használja a megrendelt bélyegzőket !Ingatlanoknál,autószalonokban,stb!Az idegesítő a dologban hogy nem lehet ellene mit csinálni három rendőrségen voltam és nem lehet följelentést tenni ellene ez miért van?Mivel munkaszerződésünk fölrúgta nem fizetett így a munkaügyi bíróságon tudtuk csak följelenteni!Vigyázni kell vele mert szerindtem ö nagyon beteg!

én

Milyen érdekes! Vagy még sem?!
Ez idáig egy párt, létező párt sem nyilatkozott, határolta el magát Sz.László és társaitól. Vajon miért nem?? Vagy elkerülte a figyelmem??

liszt

Sziasztok!Sajnos nekem is dolgom volt ezzel a beteg csalóval!

timi0628

boldog vagyok :)))
A szaniszló úrfi NYILVÁNOS tárgyalása 2010.02 02-án lesz Tatabányán 13:00kor :)))))) aki akar jöjjön nekem ott a helyem

timi0628

bocsi a helyesírási hibákér de iszonyú ideges vagyok ez miatt felzaklat nagyon :(

timi0628

Üdv mindenkinek ! Ezt a mocskot úgy tudnám jellemezni , mint egy beteg ebert aki a megváltót játsza játszik az emberekkel kinál nekik nagyon jó lehetőségeket erre az egyszerű emberek rá kapnak úgy érzik megfogták az isten lábát, mert ugye nincs végzetségük és ő által pedig lehetőségük nyillik arra, hogy komoly feladatot kapjanak, megbizást ezért van az hogy hisznek neki igy tudja őket az orruknál vezetni, és , hogy ez a játékát tudja üzni keres egy két balkot ( sajnos téged Attila a bélyegző miatt mert kell a játékhoz és a többi károsultra gondolok) akit letud húzni amiből finaszirozza a kisded játékait ha ezt az örömet elakarják venni tölle akkor veszélyessé válhat erre már volt példa sajnos fanatikus bolond , azt hogy ő ügyvéd meg magánnyomozó és sok minden más még ezt ő sajnos el is hiszi magáról halálosan komolyan és ez szerint játsza a játékát amit ő nem tekint annak és ezáltal veszélyes kiszámithatatlan. Ha valaki közel kerűl hozzá annak jusson eszébe amit leírtam egy pillanatig se vegye viccnek

Bélyegző Expressz

Szia, Timi!

Ez az ügy még nyomozati szakaszban van. Tehát még fényévnyi távolságban van a vádemelés és a bíróság.

Egyébként azok a pénzek, amelyeket be tudott szedni, veszteségnek ugyan jelentősek, de ahhoz ez a pénz kevés, hogy meg tudja belőle változtatni az életét. Nem fog tudni ebből eltűnni Dél-Amerikába. Az, hogy benneteket nem fizetett ki — ezt sajnos lehetett sejteni —, neki közvetlenül bevételt nem hozott, csak nem jelentett kiadást. Nem lehet túl nagy anyagi hátországa, ha a látszat kedvéért sem tudott előteremteni még két ember számára sem egy-két havi fizetést.

Sokkal több információm van, mint amennyi itt megjelenik. Sokan e-mailt írnak, sokan felhívnak. Mindenkit próbálok arra buzdítani, hogy legalább ebben a blogban mondja el, amit tud. Sajnos kevesen teszik meg. Azt is elmondom mindenkinek, hogy tegyen feljelentést.

Sz. László nem fogja a végtelenségig bírni. Se nem tanult, se nem intelligens. Biztos, hogy van egy iskolázott segítője, de Sz. el fog csúszni egy banánhéjon. Már karácsony előtt egyszer majdnem elcsúszott. Szeretett volna egy 7.5 milliós autót, de nem adták oda neki e-mailben, freemail címről küldött pártpapírokért, hitelbe. Ott majdnem elkapták, de nem volt ellene bizonyíték, így futhatott. (Azaz meg sem próbálták elfogni — nem lehetett tetten érni.)

Annyira buta, hogy az autókereskedőtől megkérdezte, hogy jogi doktorátusra van-e árengedmény. (Mondjuk neki nincs ilyen, de azt szokta hazudni, hogy van.) Aki ennyire egyszerű, az nem lehet egyedül olyan okos, hogy tudja, mi az, amit megtehet, és mi az, amit nem, mi az, ami bizonyítéknak számít, és mi az, ami nem. Biztos, hogy van egy iskolázott segítője. Mert Sz. László iskolázatlan, ez tény.

timi0628

Szia Attila! Amikor hivattak a rendőrségre, azután fel is jelentettem de ennek kb fél éve de semmi válasz nem jött a bíróságról, sem az én ügyemben sem pedig amiben tanúként halgattak ki ….

sofőr

Sajnos, én is részese lettem ennek az ügynek. Átvert, vagy átvertek. Még nem tudom eldönteni. De inkább az utóbbi. Keleti megyékből szállítottam a területi elnököt és titkárt. Útközben érdeklődtem a párt és Sz.László felől. Megnyugtató választ kaptam, utalni szokott. Ja, de kinek? Tehát, Ők akaratlanul vagy akarva, de megtévesztettek. Ők is olyan párt tagjának mondják magukat, amely nem is igazán létezik. Azért egy területi elnöknek, vagy titkárnak, illő tudni legalább a a párt létezéséről. Én a feljelentés Sz.László és társai ellen teszem meg. Gondolni sem mertem, hogy nem léteznek, hisz két területi elnök és két titkár az utasom! Csak a 3.nap lett nagyon gyanús. És még akkor sem mondtak semmi konkrétumot. Csak este alakult ki a szomorú kép az egészről. Persze, tudták Ők jól, hogy mi a helyzet. De akkor ki kocsikáztatja Őket? Tehát itt a megtévesztés és az átverés.
Sajnálom.

Bélyegző Expressz

Timi, nem kerül pénzbe a feljelentés, tehát nem bánná a saját pénzed, ha megtennéd.

Némi reményt adhat az, hogy a Független Kisgazdapárt (az igazi) nemrég újból megalakult. Valószínűleg épp az ő számukra válik majd kényelmetlenné, hogy egy csomó dolgot, amit ez a csaló elkövetett, az ő nevükhöz kötnek majd a választók. Nekik ez egy választás előtt nem lesz jó, ezért nem elképzelhetetlen, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy ez a csaló rendőrkézre jusson.

Egyébként Sz. Lászlónak is lassan az lesz az érdeke, hogy a rendőrség fogja el. A hozzám eljutott történetek alapján nem csodálkoznék, ha valaki megelégelné a rendőrség semmittevését, és maga keresné az igazát.

Persze az ilyennek mindig az a vége, hogy míg ezt a bűnözőt meg sem próbálják elfogni, addig azt, aki pofon legyintené, azonnal előállítanák.

Szóval marad a törvényes út, tessék szépen feljelentést tenni.

timi0628

Üdv mindenkinek! Voltam bent persze, a Tatabányai rendőrségen ,és mikor kiejtettem a számon mit szeretnék és kiről kinevettek szó szerint. Azt mondták, hogy elsem tudom, képzelni mennyi gondot okoz más embereknek de az alapos verésen kívűl semmi mást nem javasoltak… Elhihetitek mekkorát néztem a rendőrök mondják -verjük meg!! Jah és csak a pénzem bánná… De eltelt 1 hét egyszercsak kopogtattak az ajtón, hogy engem keresnek Fehérvárról, egy alezredes személyesen ő akart kihalhatni mert ez már nem vicc, hisz ezt az ügyet fentről jelentetteték a minisztériumból.. A volt munkatársaim is külön jelengetik nem sok sikerrel, de az egyikük ügyesebb mert most 15-én lesz tárgyalás amire elvileg elkisérem . Mindenképpen tudatom majd veletek az itéletet. Ahól lehet alá teszek az tuti!!! engem idegileg teljesen felőrőlt, kb 10-szer csalt el minket különböző helyekre, hogy majd kifizet de semmi…. Átkozom azt a napot amikor felbukkant elhihetitek!

Bélyegző Expressz

Nem igaz, hogy doktor, nem igaz, hogy Poniatowsky, nem igaz, hogy Ágost! Nem igaz, hogy Olaszországban bármilyen tulajdona lenne, ügyvédi irodája pedig már csak azért sem lehet, mert az sem igaz, hogy jogi végzettsége van.

A feljelentést pedig meg kell tenni ellene, ez nem kérdés. És minden információt át kell adni a rendőrségnek.

Javaslom a Budapest XIV. Ker. Kapitányságot.

Sejtettem, hogy így lesz: felhasznál ártatlan embereket arra, hogy a nevükben / jóhiszemű közreműködésükkel pénzt vegyen fel saját magának. Aztán a felelősség azé, akinek a nevében a pénzt felvette.

Ha mindenki, akit valaha is egy kicsit is megkárosított, időben feljelentette volna, már rég elfogták volna. Jó lenne, ha mindenki venné a fáradságot, és segítene abban, hogy ez az ember másokat már ne tudjon megkárosítani.

Ismerve az elkövető meglepően alacsony iskolázottsági szintjét egész biztosra veszem, hogy van a háttérben egy jogvégzett segítője, akivel osztoznak a zsákmányon.

Tehát irány a rendőrség!

Manó

Kedves Timi!
Szerintem, “Én”-nek igazavan. Gondolom, Te is tárgyaltál, toboroztál embereket valamelyik “pozició”-ban, és igy megtévesztetted partnered, ügyfeled, vagy pártoló tagod.

Én

Kedves Timi!
Tettél már feljelentés?
Minél tovább huzod, annál jobban válsz bűnsegéddé ez ügyben. Ugyanis addig Te is tag, titkár vagy akár területi elnökként adod ki magad. Szerinted ez nem félrevezető, vagy szándékos megtévesztés? Tehát rajta, feljelentés!!

timi

ezeket találtam még róla egy kis ízelítő!!!!! Dr. Poniatowszki Szaniszló Ágost László!
Mikor fejezed már be a hosszú évek alatt folytatott hamisításaidat a folyamatos bűncselekményeidet és,hogy Hallomásból hallottam,hogy egy asszony lakására több millió forint hitelt vettél fel,úgy kihasználtad a sértett szellemi fogyatékát és miattad ki akarják lakoltatni mert te mint Dr. Poniatowszki Szaniszló Ágost László Úr nem fizeted a felvett hitelt…! ki vagy te kis paraszt,hogy embereket fenyegetsz,és terrorizálsz??? Jó lenne,ha már megszüntetnéd azokat a hamisítási papírokat ahol te embereknek adtál kölcsönt 30. milliót és az ilyen hülyeségeidet mert ugye ezt te se gondolod komolyan,hogy életedben neked ennyi pénzed volt és adtál kölcsönöket? akkor a bíróságokon miért kérsz költség mentességet?? Akinek ilyen sok pénze van annak nem jár a költség mentesség!!!! Ne azokról a perekről írj amit okirat hamisítás és más bűncselekmények alaptalan vádaskodások alapján teszel, hanem arról amiket ellened tettek már! Tudod mást bűncselekmények elkövetésével vádolni a te bűncselekményeid által azt senkit se érdekel! Amit ellened indítottak a Bíróságokon az nagyon érdekelné az embereket! Most melyik megyében, városban követsz el bűncselekményeket? Mert szerintem már téged mindenki ismer és tudják milyen bűnöző vagy!!
Dr. Poniatowszki Szaniszló Ágost László!! Mikor mész már a megtiszteltető és megérdemelt helyedre?? Mert itt a várost és annak a levegőjét nem kéne rontani! Miért nem mész ki Olasz országba ahol kávézod és ügyvédi irodád van ott talán lenne lehetőséged,de tudomásunk szerint ott is lopást követtél el és már dokumentálva vagy fénykép és új lenyomataiddal együtt!! Hol nem követtél még el bűncselekményt??

2009.11.10.
11:26:01
muki
Szaniszló! Jó lenne,ha már nem használnád a Dr.-i címet és a poniatowszki nevet,mert te se Dr. se poniatowszki nem vagy!
Kedves Kis Gazdák! Ha előre jutást szeretnétek akkor a Miskolci Fiatal Kis Gazdákat és az Ózdon élő Albert Achillest kérdezétek meg,hogy milyen munka szerződéseket csinált a párt nevében és milyen hamis megbízással bízott meg a miskolci kis gazda fiatalokat! Milyen megbízásból térítette az utazási költségeket?? Még a mai napig úgy tünteti fel magát a Dr. poniatowszki,hogy a Komárom-Esztergom Megyei Kisgazda párt elnöke! Itt a nagy kérdés kis gazdák miért hagyjátok még mindig ezt,hogy a párt nevét használja és ki tudja milyen bűncselekményeket csinál a mai napig??? Mert az,hogy eljárás van ellene akkor még ő pofátlanul csinálja a törvénytelenségeit a párt nevében!! Kicsit jobban kéne a körmére nézni és jobban kéne felelősségre vonni mert míg komolyabban nem lépnek ellene addig csinálja majd a törvénytelenséget…..!!!

timi

ha a rendőrség amikor ez az egész elkezdődőtt, tett volna valamit, akkor nem lenne ennyi károsúlt… sajnos ez van !!!! ha én egy csokit elemelnék akkor tuti bilincsbe vinnének el…. Nekem is mennem kell miatta tárgyalásra remélem nekem semmi nem lesz belőle.. nála dolgoztam a kisgazda irodában mint alkalmazott fizetés nuku és amit ott tett az nem fehér embernek való a bútorosnak 900.000 ezer forint a futárnak 10000 forint a mi bérünk több mint 500.000 ezer az emberek akiktől pénzt szedett 1500 ft fejenként ( kb100 ) és még sorolhatnám ….. szemét szarházi senkiházi alak én leszek ludas matyi 3-szor adom vissza neki akinek segíteni tudok szívesen teszem kérdezzen nyugodtan ami még sajnálatos, hogy az anyja is segít neki szóval bűnrészes nem hogy a vödörbe folytotta volna mikor megszületett ezt a selejt állat.

timi

Ezt a mocskot személyesen ismerem kiderűlt róla, hogy több embert hajléktalanná tett :(engem is megkárosított és a fél városomat is.. át gázol mindenkin ….. de remélem a kellő büntetést megkapjavagymígy vagy úgy már behajtók is keresik nem kis darab emberek szerintem rá fér a derék egyengetés :)))

Én

Kedves Manó!

Egyszerű a magyarázat: valószinü, hogy Ők is benne vannak ebben a sorozatban. Ugyan olyanok lehetnek, mint “főnökük”.

Manó

Érdekes és elgondolkodtató.

Aki(k) a Történelmi Kisgazdapárt “alkalmazásban” áll(nak), csalóka emberünk ellen, miért nem tett(ek) vagy tesz(nek) feljelentést??
(bútor)

Manó

Sajnos, későn találtam rá, erre a blogra. Tőlem is rendelt szolgáltatást, szállítást. Most “várom az utalást”. De az olvasottak alapján, nem sok esélyem van.

gedeon

Sajnos nem,de egyéb ügyekben nyomoznak.Csalás,okirathamisítás sok-sok rendbeli!Ha mindenki a másik feljelentésére vár,akkor senki sem fog feljelentést tenni.

Bélyegző Expressz

Ez azt jelenti, hogy elfogták?

gedeon

Hívjátok a o6-34-517777-et, kérjétek a Borsodinét.Nyomozó,aki evvel a fiú/???!!/val foglalkozik csalás miatt.

Bélyegző Expressz

Szia, B. Attila!

Köszönöm, és egyetértek: sajnos a hasonló csalások kiszűréséhez nincs elég jogkörünk. Marad az, hogy az eddiginél is jobban figyelünk.

A rendőrség egyébként nem jogilag tehetetlen, hanem gyakorlatilag. Sajnos. Azzal, hogy megtettem a feljelentést, és becsatoltam egy halom papírt, megteremtődött a jogalap. És mivel azt is leírtam, meg el is mondtam, hogy jelenleg is csalásokat kísérelnek meg a bélyegzőkkel, nem látok okot arra, hogy a feljelentés a páncélszekrény mélyén porosodjon.

Tudom, a rendőrségnek sok dolga van. Ezért amíg ők nem érnek rá, segítek azoknak, akiket be akarnak csapni.

És egyre többen segítenek. Volt, aki személyesen jött be az irodánkba, és mesélte el, mi történt vele. Volt, aki felhívott, volt, aki e-mailt küldött. Volt, aki kitette a hírt a Twitterre. Volt, aki kitette a hirdetési portáljára. Mindenkinek köszönöm!

Egyre többen vagyunk, és egyre többen mennek el a rendőrségre is. És egyre nagyobb a nyilvánosság is, amit ez az ügy kap. Lassan már nem lesz, aki ne tudna róla. És ez is jó. A lényeg, hogy ne lehessen becsapni, megkárosítani senkit.

Horváth Attila

Versenytárs

Szia Attila!

Mélységesen elítélem ezt a dolgot! Attól függetlenül, hogy versenytársad vagyunk, ilyen esetekben össze kell fognunk a szakmánk tisztasága miatt! Mindig voltak, vannak és lesznek is ügyeskedők! Sajnos jogilag úgy tűnik, hogy nem tehet egyenlőre semmit a rendőrség. Addig viszont lehet, hogy emberek fognak ebbe belebukni, elszenvedvén az ilyen csalók gaztetteit! Hiába igyekszünk kiszűrni a csalásokat, meg hamisnak látszó bélyegzőket, amikor a jog megenged sok mindent az ilyen gazembereknek! Ettől függetlenül, nekünk bélyegzőkészítőknek meg kell tennünk, amit csak tudunk. Persze közöttünk is vannak, akik szívesen kihasználják e joghézagokat és simán legyártanak kamu bélyegzőket! Nagyon kellene már egy kis tisztítás ezen a területen is!

Üdv. B.Attila

Bélyegző Expressz

Meglepően sokan jelentkeztek — ezt köszönöm! —, akik már találkoztak ezzel a szélhámossal.

A következőket mesélik.

Az első lépés, hogy az áldozat meglátja a hirdetést. Ír egy e-mailt a megadott freemail címre, a kisgazdapart@freemail.hu -ra. Ha küldött önéletrajzot, és meg lehetett nyitni, akkor kap egy levelet — 2 percen belül —, hogy olyan figyelemre méltó volt az önéletrajza, hogy alkalmas az állásra, és meghallgatásra időpontot szeretnének egyeztetni vele. Sz. László Dr. Poniatowski Sz. Ágost László néven ír vissza, ebből a Poniatowski Sz. Ágost egyébként egy 1732-ben született lengyel király volt, csak a mi emberünknek megtetszett a neve, és ezért a Földet, Kenyeret, Békességet (sic!) elköszönés alá a nemlétező doktori címével együtt ezt a nevet kanyarítja.

Bizalmat ébreszthet, hogy a telefonszám, amit megad, valóban az övé. Ha a T-Mobile tudakozóban megnézi, még a lakcímét is kiadja. Miért ne bízna az ember valakiben, aki nem titkolja el a lakcímét? Mi is bedőltünk neki. Nem gondoltam, hogy valaki lehet olyan merész, hogy nyilvánosan megadja azt a címet, ahol tényleg lakik, ha valakitől több százezer forintnyi árut ugyanott vesz át, holott az általa küldött átutalási igazolás hamis.

Ezt mesélik mások is, és ezt tapasztaltam én is. Ugyanis én is regisztráltam pár e-mail címmel. (Ilyen az ember: kíváncsi, ki lopta meg.) Az általam küldött kamu e-mail címekről általam fogalmazott kamu önéletrajzokra ezekkel válaszolt, és minden esetben elég jónak talált ahhoz, hogy időpontot akarjon egyeztetni velem, pedig olyan toprongyos önéletrajzokat, és olyan szégyellnivalóan tragikus helyesírással írtam neki, hogy egy külvárosi hullaház hullaégetőnek se vett volna föl ezekkel.

De Dr. Poniatowski Sz. Ágost László ilyenkor mindig visszaír. És ha a jelentkező adott telefonszámot, akkor akár este is azonnal visszahívja, vagy magát hívatja vissza. És ilyenkor egyeztet egy találkozót.

A telefonban minden szava hihető. Korrekt, udvarias, megnyerő. Ha nem ilyen lenne, senki nem dőlne be. De aki eddig gyanakodott a freemail cím miatt, általában megnyugszik, hogy mégis egy komoly ember van a komolytalan e-mail cím mögött.

A találkozó helyszíne mindig más kávéház vagy ehhez hasonló hely. Fontos lehet neki, hogy kétszer ugyanott ne forduljon meg, mivel már az első találkozás során történhetnek olyan dolgok, amely után valaki esetleg újból meg szeretné keresni, és akkor jobb, ha ő már nem elérhető.

Dr. Poniatowski Sz. Ágost László már az első találkozás alkalmával a jelentkező orra elé tesz egy munkaszerződést — itt ilyen kemény a felvételi —, amelyet nyilván egy CD jogtárból másolt ki, mert nagyjából korrektnek látszik. És már az első alkalommal átad egy bélyegzőt — igen, azt, amit nálunk rendelt, de azóta sem fizetett ki —, majd hamarosan aláíratja a szerződést. Ezzel a pár perccel ezelőtt még izgatott jelentkező máris pártfunkcionárius lett, alsó hangon megyei elnök. Mert Dr. Poniatowski Sz. Ágost László (ne feledje, ebből a Dr., a Poniatowski és az Ágost kamu) vagy maga hiszi azt, hogy egy pártban a tisztségeket így osztogatják, vagy azokról hiszi, hogy így gondolják, akikkel egy asztalnál ül.

Apropó, személyleírás. A személy, aki Dr. Poniatowski Sz. Ágost Lászlónak adja ki magát, de ebből a Dr., a Poniatowski és az Ágost nem igaz, ad a részletekre. Elegánsnak mondható, kisgazda jelvényt is visel, mert ettől már kisgazdának látszik — ő ezt hiszi —, magas, vékony, rövid, sötét hajú, kissé karvalyorrú. Állítja, hogy több nyelven beszél, de néhány e-mail váltás után sajnos azt kell mondanom, hogy még magyarul is szerény nívón ír (már ami a helyesírást illeti).

A magát Dr. Poniatowski Sz. Ágost Lászlónak kiadó személy a szerződés aláírásához elkéri az illető összes olyan adatát, amit egy munkaadó el szokott kérni. Ezt jó lenne, ha nem adná oda senki, sőt, jó lenne, ha pl. a személyi igazolványáról sem adna másolatot (ha lehet, semmiről), mivel később sok olyan huncutság történhet az Ön adataival, ami Önnek később sokba kerülhet.

De a legtöbbe az kerülhet, ha az Önnek átadott hamis bélyegzővel a magát Dr. Poniatowski Sz. Ágost Lászlónak kiadó személy már felvett némi hitelt, vásárolt “előre utalással” (mint tőlünk) ezt-azt, és ha majd lebukik, az Ön által aláírt munkaszerződést és a bélyegző átvételéről szóló papírt fogja bemutatni, hogy ő nem tud semmiről, az ügyet az intézte, aki a bélyegzőt vette át.

Ha Ön is jelentkezett, vagy most szeretne jelentkezni arra az álláshirdetésre, amit az állítólagos Történelmi Kisgazdapárt — amiről Sz. László azt fogja mondani Önnek, hogy Ön azért nem talál róla adatot sehol, mert még csak most jegyzik be —, adott fel, akkor tudjon róla, hogy az első lépések ezek lesznek.

A többi történésről később fogok tudni beszámolni.

Nem tudom, a rendőrség hol tart az ügyben, én a magam szerény eszközeivel idáig jutottam, és köszönöm mindazok segítségét, akik voltak kedvesek velem együtt tesztelni ezt a szélhámos akciót, és azoknak is, akiket már átvertek, és telefonon, e-mailben vagy személyesen mesélték el, mi is történt velük.

És hogy miért nekem?

Nos, azért, mert amikor a rendőrségre mentek, azt mondták nekik, hogy amíg nem történt visszaélés az adataikkal, addig nem tudnak feljelentést tenni.

Stimmel, ezért van, hogy Sz. László még szabadlábon van. Nem ez az első ügye, és tudja, meddig mehet el. De elkövette azt a hibát, hogy amit az én cégemmel szemben csinált, az már egy befejezett bűntény.

Arról pedig mindenkinek érdemes tudnia, hogy ha már kiadta az adatait, átvett egy hamis bélyegzőt, amivel feltehetőleg visszaéltek vagy vissza fognak élni, akkor csak úgy védheti meg magát a további kellemetlenségektől, ha feljelentés helyett bejelentést tesz erről egy rendőrségen (bármelyiken). Legyen tehát egy papírja arról, hogy az Ön adatait ki vette át, és Ön mit írt alá, milyen adatokat adott meg. Különben érhetik esetleg meglepetések.

Aki pedig nem hiszi, hogy a Történelmi Kisgazdapárt valóban nincs bejegyezve, az kérdezze meg a tudakozót, hogy mi a párt telefonszáma, nézzen utána a bíróságon, hogy bejegyeztek-e, illetve áll-e bejegyzés alatt ilyen szervezet. Nyugodtan higgyen a szemének: a Történelmi Kisgazdapárt jelenleg nem létezik.

A történet folytatódik, és várok minden további bejegyzést azoktól, akiket becsaptak vagy be akartak csapni. Ide a blogba nyugodtan írjanak, így mindenki mindent egy helyen lát.

Ha a rendőrség még nem is tudta elfogni ezt az embert, hiszem, hogy dolgoznak az ügyön, de addig is előzzük meg, hogy mások bajba kerülhessenek.

Horváth Attila

Háry.

Köszi, hogy beszámóltál erről, itt JNKSz megyében is megjelent a hírdetés, terveztem, hogy elküldöm az önéletrajzomat nekik, mert hát elég kecsegtetőnek tűnt a fizetés itt a munkanélküliség közepette, de azért gondoltam szokás szerint utána olvasok még mielőtt elküldeném, mert a freemail-es emali cég azért elég gyanús, mert azért egy párttól elvárható lenne, hogy ne ingyenes email címet használjon.
Szóval köszi mégegyszer, hogy beszámoltál erről!

Bélyegző Expressz

Kimoderálhatnám az előző bejegyzést, de nem teszem, inkább elmondom, hogy állunk.

Amit én látok, Önök nem: a Történelmi Kisgazdapárt néven hozzászóló személy a kisgazdapart@freemail.hu e-mail címet adta meg a kommentjéhez. Vagyis azzal a személlyel van dolgunk, aki a Szuperinfóban adta fel a hirdetéseket. Ezúton is köszönöm, hogy IP címe megadásával hozzájárult ahhoz, hogy a cégünkkel e-mailben egy másik címről, a bélyegzőkről egyeztető személlyel azonosítani lehessen.

A feljelentéstől akkor sem ijednék meg, ha nem volna ugyanolyan kamu hamisítvány, mint a nekünk küldött átutalási igazolás. Ez egyébként sem feljelentés, hanem egy jogszabályokból összemásolt zagyvaság. Segíthet profilt alkotni arról, aki csinálta. Nyilván nem lehetett senkinek a “jogi képviselő”-je, mert jogvégzett, tehát diplomás ember nem ír zagyvaságokat, nem írja, hogy “indokolás”, és többpártrendszerrel kapcsolatos szövegben nem idéz 1959-es keltezésű törvényt, mert a jogon tanulták, hogy akkor pont nem volt többpártrendszer. (A “feljelentés” szerzője ezek szerint erről nem értesült.) Kár, hogy a bélyegző megrendelésekor nem bonyolódtunk összetettebb beszélgetésbe — észrevehettük volna, hogy nem azzal van dolgunk, akinek az illető mondta magát.

Másrészt pontosan tudom, hogy semmilyen, a “feljelentésben” említett jogsértést nem követtem el, a Történelmi Kisgazdapártról valótlant nem állítottam, sőt, a szélhámost is épp a Magyar Vidék és Polgári Párt, valamint az egykori Történelmi Kisgazdapárt (ha egyszer valaki újra bejegyezteti majd, akkor a leendő TKGP) érdekében jelentettem fel.

Mert én tényleg feljelentettem, és nem csupán azért, mert a cégemet megkárosította, hanem azért is, mert mások bélyegzőjével (MVPP, ERSTE Bank) visszaélt, továbbá mert feltételezhető, hogy ő az, aki a Szuperinfóban a Történelmi Kisgazdapárt nevében hirdet.

Az ide betett “feljelentés” írója számára nem látható, de helyesen írni tudó személyek számára annál inkább, hogy ennek a szövegnek azon részei, melyeket nem egy jogtárból másolt ki ctrl+c ctrl+v-vel a szövegíró, minden egyéb része helyesírását tekintve tragikus.

A Történelmi Kisgazdapárt — ha jelenleg lenne ilyen bejegyzett szervezet — nyilván nem adna ki a kezéből ilyen kínosan szerkesztett szöveget.

Még amit tudni érdemes az ügyről, hogy az illető, aki sajnálatos módon becsapott, több százezer forinttal megkárosított bennünket, és feltehetőleg a Szuperinfóban toborzott jóindulatú kisgazdapárti szimpatizánsok hiszékenységével és a rendelkezésére álló rengeteg bélyegzővel egy csomó újabb visszaélésre lehet képes, minden jel szerint olvassa ezt a blogot. Szabadlábon.

Már akkor kaptam tőle egy sms-t, amikor a blogbejegyzés megszületett. Akkor ezt írta: “Pártunk a szükséges intézkedéseket megteszi rágalmazásai miatt. Ez is sztori lesz.”

Semmi kétség, ugyanaz az ember. Akkor azért írt ilyet, mert azt remélte, majd ettől elbizonytalanodom, és nem jelentem fel. Olyat is írt, hogy visszaküldte a bélyegzőket (természetesen nem, és nem is hittem, hogy ezt tenné — nem ezért csalta ki őket).

Egyetlen dolgot nem értek.

Két napig szedegettem össze a papírokat, amelyeket a rendőrség kért, hogy csatoljak a feljelentéshez. Majd amikor második nekifutásra sikeresen beadtam a szép vastag iratgyűjteményt és a feljelentést, jeleztem, hogy az illető a lakcímén elérhető, a címet meg is adtam. És jeleztem, hogy nem miattam — ismerem a hazai viszonyokat, tudom, hogy esélyem sincs visszakapni a pénzemet, a használt bélyegzőkkel pedig akkor se tudnék mit kezdeni, ha visszajutnának hozzám —, szóval nem miattam kellene nagyon gyorsan meglátogatni ezt az embert, hanem azért, mert október 23-án és környékén jó eséllyel egy helyen találhatja azokat az embereket, akiket ezekkel a pecsétekkel esetleg a Kisgazdapártnak szánt adományokra lehúzhat. A pénzt meg természetesen zsebre is tehetné. Mondtam, hogy jó lenne megelőzni egy sokmilliós csalássorozatot.

És megértem, hogy a rendőrségen sok a munka, azt is megértem, hogy október 23. nyilván Sz. Lászlónál is fontosabb, és nyilván sokan voltak készültségben, de azt is remélem, hogy én sem hiába buktam százezreket, nem hiába dolgoztam további két napot az iratok összegyűjtésével. Hiszek az igazságszolgáltatásban, és abban, hogy az, akinek volt elég mersze ide is beírni ezt a kamu kisgazda feljelentést — azért arcátlanságból és magabiztosságból erre megadom a csillagos ötöst –, az hamarosan kénytelen lesz összecsomagolni egy jó strapabíró fogkefét, meg pár napi hideg élelmet.

Mert nem értem, hogy hogy lehet még szabadlábon. Hogy mit kell még tenni azért, hogy ne folytathassa az ámokfutását, ne lophasson meg további százezrekkel és milliókkal akár tömegeket is.

Roppant csalódott lennék — noha sok mindent láttam már –, ha a jog és a törvény nem védené meg az ország polgárait egy ilyen csalótól.

Mindenesetre megteszem a további lépéseket annak érdekében, hogy minél többen megtudják, hogy egy csaló milyen bélyegzőkkel a kezében rohangál. Eddig is tízezrekhez jutott el a hír — köszönöm a Szent Korona Rádiónak, hogy fontosnak tartotta azt, hogy honlapján közzétegye a hírt. Remélem, hamarosan még több médium is csatlakozik hozzájuk.

Köszönöm továbbá a blogger társadalom segítségét is, és köszönöm mindenkinek, aki továbbadta a hírt.

Horváth Attila

Történelmi Kisgazdapárt

Történelmi Kisgazdapárt – felperes -

Bélyegző Expressz Betéri Társaság – alperes – ellen

személyiségi jogok megsértés és nem vagyoni kártérítés tárgyában

a Polgári Perrendtartásról szóló továbbiakban Pp. 1952. évi III. törvény értelmében

k e r e s e t e t t e r j e s z t ü n k e l ő,

egyben kérjük, hogy a Tisztelt Bíróság állapítsa meg alperes jogsértését, tiltsa el a további jogsértéstől, illetve kötelezze 5.000.000, azaz ötmillió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére.

i n d o k o l á s

Felperesi párt jogi személy, a Magyar Köztársaság területén bejegyzett politikai párt, megyei, illetve helyi szervezetei jogképességgel nem rendelkeznek./1. számú melléklet/

Alperesi Betéti Társaság a Magyar Köztársaság területén bejegyzett vállalkozás jogi személy./2.számú melléklet/

Alperesi Betéti Társaság honlapján a Betéti Társaság joghatályosan bejegyzett képviselője 2009. év október hónap 21. napján olyan valótlan tartalmú nyilatkozatot tett közzé, hogy a felperesi párt a Magyar Köztársaság területén bejegyzés nélkül működik.

A Polgári Törvénykönyvről szóló továbbiakban Ptk. 1959. évi IV. törvény 75. § (1) bekezdése alapján a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. 75.§ (2) bekezdése kimondja,hogy a személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályokat a jogi személyekre is alkalmazni kell, kivéve ha a védelem – jellegénél fogva – csak a magánszemélyeket illetheti meg.

A Polgári Törvénykönyvről szóló továbbiakban Ptk. 1959. évi IV. törvény 78. § (1) bekezdése alapján a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is. 78.§ (2) bekezdése kimondja,hogy a jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.
A jóhírnév védelme a természetes és nem természetes személyekre egyaránt kiterjed. Megsértése – eltérő rendelkezés hiányában – felróhatóságtól, jó- vagy rosszhiszeműségtől függetlenül megállapítható. A jóhírnévhez fűződő jogot számtalan magatartás sértheti. A § (2) bekezdése értelmében – egyebek mellett – ez különösen akkor áll fenn, ha valaki
1. valamilyen személyt érintő közlést tesz
2. amely tényállítást fejez ki,
3. amennyiben az objektíve valótlan
4. és ezáltal alkalmas az érintett értékelésének hátrányos befolyásolására.
A hírnévrontás mástól szerzett ismeretek továbbadásával is megvalósulhat. A híresztelés megállapításának nem feltétele, hogy az értesülés széleskörű terjesztésére kerüljön sor, mint ahogy az ismételt vagy folyamatos továbbadás sem.
A hírnévrontás megállapítására a közlés tartalma ad alapot. Ekként csak az olyan – valótlan és a személy hátrányos megítélésére alkalmas – közlés lehet hírnévrontó, amely valamilyen tényt állít, illetve valamilyen tényt fejez ki, nyíltan vagy burkoltan.

A hírnévrontás sajátos esetben hallgatással is bekövetkezhet, pontosabban elhallgatás útján, amennyiben ez a magatartás alkalmas a valóság meghamisítására. Olyankor áll ez fenn, amikor valakiről (vagy valamivel kapcsolatban) nem közlik a teljes valóság megismeréséhez szükséges igaz tényeket, csupán azoknak egy részét és emiatt az érintettről alkotott értékítélet tévessé válik.
A hírnévrontást csak az objektív valóságnak meg nem felelő közlés valósíthatja meg. Ennek megítélésében – a már rögzítetteknek megfelelően – az érintett felróhatóságának, jó vagy rosszhiszeműségének jelentősége nincs.
A jogsértés megállapításához szükséges e követelmény a valótlan tények továbbításán túl adott esetben bekövetkezhet a való tények közlésével is. Így akkor, amikor a valóságot a tények megtévesztő csoportosítása, az egyes tényálláselemek elhallgatása útján, vagy rejtett utalásokkal, félreérthető megfogalmazással stb. hamis színben tüntetik fel. Elképzelhető az is, hogy a szóbeli közléskor használt hangsúlyozás vezet a jogsértéshez.
A személyre vonatkozó, objektíve valótlan tényállítást kifejező közlés csak akkor eredményez jogsértést, ha alkalmas arra, hogy az érintett társadalmi megítélését hátrányosan befolyásolja. Ennek megállapíthatósága ugyanakkor elegendő is a jóhírnév sérelmének kimondásához. Nincs tehát szükség például arra, hogy a hátrányos eredmény bekövetkezzék. Nincs jelentősége annak sem, hogy a közlés az egyén hírnevének milyen súlyú lerombolására volt alkalmas.

Alperesi magatartással felperesnek jelentős mértékben sérült a társadalmi megítélése, mely bizonyítási eljárás lefolytatása során tanúkihallgatás foganatosítást indítványozzuk.

A per tárgyi illeték-feljegyzési jogot élvez, felperes viszont illetékmentes.

Felperes kéri alperes perköltségekben történő marasztalását is.

országos elnök

által képviselt

jogi képviselő

Bélyegző Expressz

Gábor, a lényegre tapintott.

Természetesen nem véletlenül írtam arról, hogy mit érdemes tenni a nemfizetőkkel — nekem is teendőm volt eggyel, és ha már így, akkor miért ne osszam meg az információt. Igaz, amikor azt a postot írtam, még a fizetési felszólításnál tartottam. És de igen, minden rajta volt a számlán, aminek rajta kellett lenni, és ha az illető mögött lenne vállalkozás — ha nem más neve mögé bújt volna –, akkor sima ügy lenne rábízni az adatait egy behajtó cégre,akik minden valószínűség szerint a legtöbbet hoznák ki az ügyből.

Így viszont nem egy megbízható behajtó cégé lesz az ügy, hanem a rendőrségé — akik valamiért évek óta nem képesek rá, vagy nincs rá jogalapjuk, hogy a megfelelő helyre tegyék.

Azt pedig én sajnálom a legjobban, hogy annak ellenére nem írhatom ki a teljes nevét, hogy elvileg átadhatom az adatait. De mivel itt nem csak a késedelmes fizetéssel, hanem csalással és egyebekkel is együtt említem a nevét, nem szeretnék óvatlanabb lenni a kelleténél. Mert az azért sok lenne, hogy a végén még én magyarázkodjak, hogy miért neveztem meg a tolvajt.

Horváth Gábor

Azért micsoda fintora a sorsnak, hogy tegnap rakott fel egy bejegyzést arról, hogyan lehet rábírni a nem fizető ügyfeleket a fizetésre, illetve milyen óvintézkedéseket kell tenni, hogy ki lehessen adni az illető adatait harmadik személynek. Ezek szerint a kérdéses számlán nem volt rajta a nevezetes bélyegzőlenyomat?

Pali

Én ezért félek az utalásos számláknál. Ahogy előre utal csak akkor küldöm az árut.
Üdv
Pali
http://www.szelvedojavitas.hu
+36703000000

Unyverzum Futárszolgálat

Biztosan telefonon rendelte meg utólagos fizetéssel. Persze futhat majd a szuperinfo a pénzéért :(

Laci Miskolcról

Nyilván átutalással, a szokásos módján… :)

Bélyegző Expressz

Érdekes lenne tudni, hogy a Szuperinfónak vajon hogyan fizetett…

Laci Miskolcról

Szia Attila!

Az Andika hozzászólásában idézett szöveg (szóról-szóra ugyanaz) ma a miskolci Szuperinfo-ban is megjelent.

Mindenki óvakodjon ettől a bohóctól.

Tisztelettel: Laci Miskolcról

Unyverzum Futárszolgálat

Én mindenkinek azt javaslom, hogy az ügyészségnek írjatok. Nem kezdek most hosszas fejtegetésbe a Büntetőeljárás szabályairól (Be.), lehet, hogy nincsenek egyesítve Sz. László ügyei! Az ügyésznek fel kell hívni a figyelmét a folyamatban lévő ügyekre, hogy intézkedjen a “bűnismétlés” megelőzése érdekében, vagyis tegyék a pasit előzetesbe!
Üdv. Rózsika

Bélyegző Expressz

Kedves xyz!

Önök tettek feljelentést? Önök meg tudták adni a lakcímét? Mert nekem megvan. És ott is tartózkodik, ott vette át a bélyegzőket, emeletet, ajtót is tudunk. Ha mások (is) megadták ezeket az adatokat, akkor már csak egy kérdésem van: mit keres még szabadlábon ez az ember?

xyz

Kedves Olvasók!
Sajnos nem nevesíthetem meg magamat és a cégünket, de Sz. LÁszló minket is megtalált! Több irodaházat csapott be Budapesten (és teszi majd vidéken is )több millió forintos utalásokkal! 3 irodaház (köztünk mi is) és két bank is feljelentette lopásért, okirathamisításért és csalásért az illetőt! Mindenki tegye meg a feljelentést akit hasonló helyzetbe hozott! Minél több vád van ellene, annál könnyebb lesz lecsukatni ezt a szélhámost

Bélyegző Expressz

Eddig néha tettünk kivételt, mert volt, hogy így tudtunk segíteni valakin. Nem biztos, hogy eztán soha nem küldünk árut annak, akitől a pénz nem érkezett be, ám feladta azt, de biztos, hogy jobban utána fogunk nézni minden előre utalásnak.

Unyverzum Futárszolgálat

Mi interneten is kereskedünk, de SOHA nem fogadtuk el az utalási bizonylatot. Gyerekek, a Photoshop csodákra képes! Néhány perc alatt olyan bizonylatot lehet varázsolni, amilyet csak akarunk. Jöjjön csak meg az utalás, utána indul az áru!

Bélyegző Expressz

Köszönöm!

Weboldal készítés blog

Elküldöm e-mailben, mert itt a szövegmező kivette a kódot.

Weboldal készítés blog

Engedj meg egy észrevételt a bloggal kapcsolatban:

Az oldal forráskódjában szerepel ez:

“”

Ezt érdemes kivenni, mert ha a későbbiekben esetleg sérülékenységet találnak a WordPress 2.7 verziójában, úgy egy kártékony robot a Google-ből megtalálhatja a blogot, és kárt okozhat benne.

Nem kritikus hiba, és kicsi ennek az esélye, de ki tudja. Jobb megelőzni a bajt.

A blog admin felületén a témaszerkesztőben lehet kivenni, valószínúleg a header.php-ban lesz, de kinézetenként ez változhat.

Szűcs Ádám

Weboldal készítés blog

Nagyon jó, hogy megosztottad, nekem is volt már rá példa, hogy átutalási igazolás ellenében teljesítettem, de gondom szerencsére még nem volt belőle. Úgy látszik az a biztos, ha megvárja az ember a pénz beérkeztét…

Bélyegző Expressz

Nagyon jó kérdés! Sajnos nekünk, bélyegzőkészítőknek nincs jogunk igazolást kérni arról, hogy a megrendelő valóban azt képviseli, akié a bélyegző lesz. Ettől függetlenül a címeres bélyegzők esetében mindig kérünk valamilyen igazolást.

Itt sajnos hibáztunk, mert a nagyon gyorsan “előre elutalt” összeghez adott — ma már tudjuk, hogy hamis — átutalási megbízáson egyrészt volt egy pártbélyegző, így joggal feltételeztük, hogy ha egy párt előre kifizet valamit, akkor nyilván az neki lesz. Hiszen nincs jobb igazolás, mint az, hogy valaki a saját nevére szóló bankszámláról utal.

Ez az a hiba, amit még egyszer nem fogunk elkövetni, és azért osztom meg másokkal is a történetet, hogy más se fusson bele.

Barcsi

Nem értem, miért van szabadlábon. Azt sem értem, hogy miért fog kapni – majd valamikor, amikor ennél is több embert károsított meg – 8 hónapot 2 évre felfüggesztve…

Weboldal készítés blog

Nem semmi, hogy a mai világban ilyet is megtehetnek a csalók Magyarországon!

Remélem elkapják, és megkapja a sok v büntetését. Megdolgozott érte.

Egyébként már ez nekem is megfordult a fejemben, így most megkérdezem: Egy bélyegzőkészítőnek hivatalos szervezett által megrendelt pecsét és/vagy bélyegző esetén el kell kérnie a papírokat a megrendelőtől, amivel igazolja magát a megrendelő, hogy az adott bélyegző használatára jogosult?

Szűcs Ádám

Bélyegző Expressz

Andika, ezt nagyon köszönöm! Ez fontos információ lehet.
Emil, az a helyzet, hogy nagy valószínűséggel nem azért rendelte az illető a bélyegzőket, mert használtan el akarja adni — olyat senki nem venne —, hanem azért, mert hamisítani szeretne vele.

Nyilván a hirdetést is a Történelmi Kisgazdapárt nevében adta fel — noha tényleg nem tudom, mi célja lehet azzal, hogy embereket vegyen fel. Ez vagy valami nagy kamu, vagy ő tényleg azt képzeli, hogy ő a Történelmi Kisgazdapárt.

Már az is megfordult a fejemben, hogy ő ezt a pártot szeretné megszervezni, csak nincs hozzá pénze, és a nálunk elsütött trükkhöz hasonló lépésekkel szeretne eszközökhöz jutni.

Folyamatosan sms-eket küld, hogy “rágalmazásért pártunk jogi eljárást fog indítani”.

Nem minősítem az embert, de van néhány szabatos gondolatom vele kapcsolatban.

Andika

Szia Attila!

A csaló mással is próbálkozik. Nemrégiben olvastam ezt az apróhirdetést, egy csomó magyarországi Szuperinfóban feladták, nemcsak a hajdúszoboszlóiban, ahonnét ez is van:
“Történelmi Kisgazdapárt a megye egész területére 25 éves kortól 35 éves korig megyei elnök, megyei főtitkár és megyei pártigazgató munkakörbe személyek jelentkezését várja. Elvárás: középiskolai végzettség. Munkakör: megye egész területén párt alapszervezetek létrehozása. Amit kínálunk: 110.000 forint nettó bér – három hónapos próbaidőt követően – 250.000 forint nettó bér. Fényképes önéletrajzzal, telefonszám megadással jelentkezést várjuk Történelmi Kisgazdapárthoz címezve kisgazdapart@freemail.hu email címre.” (10506) (1055-20091020172645)

Ez vajon mire jó???????????????

Emil

Szia Attila!

Azért arra is kíváncsi lennék, hogy ki az, aki átvesz láthatóan használt Trodatokat egy civiltől. Bár a csalóknak köztudottan jó a meggyőzőkészségük, gondolom ott azt hazudja majd, hogy megszűnt a párt és maradt egy csomó új bélyegző…