Havonta minimum 100 vadonatúj vevő figyelme — Szeretné?

Szerző: | ápr 19, 2010 | DM kampány, DM kampány eredményesen, DM kampány ingyen | 1 hozzászólás

bélyegző-expressz-dm-level-programA múlt héten jeleztem, hogy kitaláltam egy remek lehetőséget azoknak, akik szeretnének összehozni egy ütős DM kampányt. Röviden összefoglalva kb. annyit, hogy segítek az anyagaikat ingyen és legálisan eljuttatni egy csomó olyan új címzetthez, akik kifejezetten örülni fognak neki.

Eltelt valamivel több, mint egy hét, vagyis aki komolyan gondolta, hogy érdekli, annak volt ideje gondolkodni és cselekedni. A többiek pedig egyébként sem gondolták komolyan.

Elő a farbával, nézzük, mit adok most Önnek!

Fontos! Ez Önnek egyetlen forintjába sem kerül!

Azt mondtam, hogy a 10 leggyorsabb és legjobb DM kampánynak segítek eljutni egy csomó új címzetthez. Nem is akármilyen címzettekhez: új érdeklődőkhöz, olyanokhoz, akiknek az érdeklődését nem is Önnek kell megszerezni. Vagyis Önnek csak egy DM kampány néhány alkatrészét kell összeraknia — azt viszont nagyon profin —, a többit én adom az akcióhoz ajándékba.

Vagyis én ingyen elviszem az Ön DM küldeményét havonta legalább 100 új potenciális érdeklődőhöz, és garantálom, hogy sokkal nagyobb megnyitási arányt érek el, mint bármilyen más DM levéllel lehetne.

Ha pedig jó a terméke, jó a DM-je és profi az egész anyag, akkor senki sem menti meg Önt attól, hogy legyen egy csomó új ügyfele!

Kinek érdemes belevágni?

Önnek akkor hasznos ez a kampány, ha ennek a célcsoportnak szeretne eladni (vagy ha nekik szolgáltat):

  • 10 főnél kisebb vállalkozások vezetői;
  • vagy ugyanezen vállalkozásokban a cégvezető közvetlen munkatársai;
  • 28-45 év közöttiek;
  • 70%-ban budapestiek;
  • elfoglaltak;
  • az átlagnál magasabb minőséget várnak el;
  • az átlagnál magasabban képzettek.

Ha az Ön potenciális vevőire nem igaz a fenti 7 állításból legalább négy, de inkább öt, akkor nem érdemes tovább olvasnia, mert bármit is küldene ki, nem tudna vele vevőket szerezni.

Ha viszont az Ön potenciális vevői azok, akiket az előbb felsoroltam, akkor óriási lehetőség előtt áll.

Ugyanis könnyen meglehet, hogy az Ön DM kampányát fogom ingyen eljuttatni azokhoz, akiket a legjobban szeretne elérni. És természetesen jogszerűen. Tehát nyugalom: semmilyen illegális címlistára nem kell gondolnia!

Ha már készített sikeres (vagy sikertelen) DM kampányt, akkor tudja, hogy milyen sokba kerül megszerezni egy érdeklődő elérhetőségét — érdeklődő alatt azt értem, aki maga adja meg a címét —, milyen nehéz olyan DM-et küldeni, amit a címzett ki is bont, és ha mégis sikerül megtalálni a megfelelő tartalmat és formát, milyen drága tud lenni az egész kampányanyag profi kézbesítése.

Nos, pont ezekre a problémákra adok én megoldást Önnek. Mert ezt kapja tőlem ingyen — ha együtt tudunk működni.

Az pedig, hogy tudunk-e, fogunk-e együttműködni, hamarosan kiderül.

De előbb nézzük, miért jó Önnek, ha együttműködünk?

Ha van egy profi terméke vagy szolgáltatása, ha ehhez van egy jó kampányötlete, ha tudja, hogyan kell DM kampányt szervezni, és meg is akarja ajándékozni a potenciális vevőit, a célcsoportja pedig épp az, akit a fentiekben körülírtam, akkor az Ön ajánlata rendes körülmények között csak jelentős költséggel juthat el a potenciális vevőihez.

Ha velem dolgozik, ajánlata ingyen juthat el egy csomó olyan lehetséges ügyfélhez, akiket még nem is ismer, és akiket csak sok-sok pénzért találhatna meg. Ráadásul míg egy "hidegen küldött" DM levél megnyitási aránya viszonylag alacsony, az általam kézbesített DM ajánlat megnyitási aránya nagyon közel lesz a 100%-hoz.

Éppen ezért az így megtakarított összeget elköltheti a vevőre. Igen, jól értette, nem azt mondtam, hogy takarítsa meg, és DM-ezzen úgy, mint mások, hanem azt, hogy a listaépítésen és a kiszállításon megtakarított összeget költse egy sokkal jobb ajánlatra és egy sokkal figyelemre méltóbb, értékesebb ajándékra, mint az átlagos cégvezetők.

Vagyis ha velem működik együtt, a potenciális vevője személyes kézbesítést kap, Ön nagyobb megnyitási arányt, a leendő vevője egy értékesebb ajándékot kap Öntől — Ön pedig egy sokkal elégedettebb, elkötelezettebb érdeklődőt szerez.

Mi a feltétele annak, hogy együttműködjünk?

Bár pénzt nem kérek Öntől, van néhány feltételem. Ne ijedjen meg, csak olyanok, amelyek az Ön eredményességét szolgálják.

Íme, ezeket kérem:

  1. A cég, a termék, a szolgáltatás, amelyet képvisel, legyen kiváló minőségű — kompromisszumok nélkül.
  2. A DM küldemény nem lehet hagyományos levél!
  3. Adjon a küldeményéhez ajándékot is a leendő vevőjének.
  4. Az ajándék legyen értékes a címzett számára. Felejtse el a reklámtollat, öngyújtót, egyáltalán, felejtse el a hagyományos bóvlikat. Nem megsérteni akarja a leendő vevőjét, hanem le akarja nyűgözni. Így válasszon ajándékot.
  5. Az ajándék legyen vagy nagyon szellemes, legyen hasznos, ha infóanyag, legyen nagyon magas szellemi értéke.
  6. A DM levél és az ajándék mellé tegyen egy kupont is. (Enélkül sokkal kevesebb vevője lesz.)
  7. A DM kampány legkésőbb 30 nappal azután, hogy úgy döntünk, belevágunk — ha mindketten úgy döntünk —, legyen kiküldésre alkalmas állapotban.
  8. Álmodozók, akik csak merengeni szeretnek, de megvalósítani nem, kíméljenek.

Ha érdekli ez a lehetőség, és szeretne többet megtudni a részletekről, kérem, kattintson a Bélyegző Expressz honlapján a Kapcsolat menüpontra, és küldjön onnan egy e-mailt 2010. április 23. éjfélig.

Az e-mailben, kérem, feltétlenül írjon az alábbiakról:

  • Mutassa be a cégét, a termékét/szolgáltatását.
  • Írja meg, hogy használt-e már DM kampányt. Milyen eredménnyel?
  • Írja meg, melyik termékét hirdetné a kampányban, mit adna ajándékba a DM címzettjének (mi kerül a csomagba?), és milyen kupont adna.

FONTOS!

Abban nem tudok segíteni, hogy kitaláljam a kampányát. Vagyis a DM kampányt Önnek kell kidolgoznia, a szöveget is Önnek kell megírnia, az ajándékot Önnek kell kitalálnia és megszerveznie — vagy meg kell kérnie az egészre egy szakembert —, én csak a többiben tudok segíteni, ha végül mindketten úgy döntünk, hogy együtt fogunk működni. Vagyis én adom Önnek a célcsoportnak megfelelő címzetteket és a kiszállítást, meg a garanciát arra, hogy az Ön csomagját biztosan ki fogják bontani.

Ne feledje: ha mindketten úgy gondoljuk, hogy ez kölcsönösen előnyös akció lesz, akkor egy hónap múlva indul a kampány. Ez épp elegendő idő arra, hogy egy kész DM tervet profin kivitelezzen, de nem elég arra, hogy most kezdjen el azon gondolkozni, mit is kell csinálnia. Ezért fontos, hogy kész tervei legyenek.

Hol van ebben a ravaszság?

Nem titok, nekem is előnyös lesz, ha az ideális partnerekkel együttműködöm, de az a nagyszerű ebben az egészben, hogy nincs benne semmi trükk. Hogy az egész akció pontosan miért és hogyan termel nekem hasznot — annak ellenére, hogy sem Öntől, sem mástól nem kérek érte pénzt — csak azok számára fog kiderülni, akik komolyan gondolják a saját kampányukat, a részvételi szándékukról e-mailt küldenek, és olyan terméket vagy szolgáltatást kínálnak, valamint olyan ajándékot adnak mellé a DM-ben, amire azt mondom, hogy ez nagyot fog szólni.

Őket rövidesen e-mailben és telefonon is részletesen tájékoztatom arról, hogy ez nekem miért előnyös — nem fogják bánni, sőt!

Ez egy igazi nyer-nyer játék, és nincs benne kockázat. Ráadásul pofonegyszerű.

Hogyan fogok választani?

Úgy fair, ha ezt elmondom. Tudom, hogy sokan fognak e-mailt küldeni. Minden e-mailt elolvasok, méghozzá a beérkezés sorrendjében, és a 10 legjobbat hívom először. Ha velük mindent sikerül megbeszélni, akkor a többiekkel most nem lesz kapacitásom együttműködni. Ha valaki az első 10-ből valamiért kiesik, a 11. lép a helyére.

Rengeteg jelentkezőre számítok — már a múltkori blogbejegyzés óta is sokan kerestek meg, pedig még nem is mondtam, pontosan miről van szó. (Egyébként köszönöm a bizalmat!)

Ezért érdemes gyorsnak lenni, de ne feledje: nagyon számít a minőség.

Akkor hát kipróbálja?

Várom a levelét péntek éjfélig >>>itt.

Na, most van az a pillanat, amikor érdemes elgondolkodnia — ha Ön még nem regisztrált olvasója a Bélyegző Expressz blognak —, hogy nem kellene-e esetleg gyorsan regisztrálni itt.

Kövessen a Twitteren!Kövessen a Twitteren!

Miért érdemes követnie a Twitteren is?

Azért, mert

  • a Twitteren minden új blogbejegyzésről előbb értesülhet;
  • a Twitteren egy csomó olyan hírt is megosztok Önnel, amit máshol nem;
  • a Twitteren naponta mutatok valami érdekeset, amiről úgy gondolom, Ön is hasznát veheti;
  • a Twitter azoknak is ideális, akik nem szeretnek e-mailt kapni.

Horváth Attila

Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., Főépület, 1. emelet 115.

Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között

www.belyegzoexpressz.hu

1 hozzászólás

  1. Ofczianka Balázs

    Kiváló oldal

Trackbacks/Pingbacks

  1. Én ebben az országban képzelem azt a vágtát | Bélyegző Expressz Blog - [...] találtam ki azt, amit a legutóbbi blogbejegyzésben is írtam: találjon ki egy jó ajándékot, amit a potenciális [...]