Ha tovább szeretné uralni a piacát, mint XIX. Lajos Franciaországot…

Szerző: | szept 22, 2010 | marketing, marketing expo, online marketing | 6 hozzászólás

xix-lajosKirálynak születni — úgy gondolnánk — könnyebb, mint felépíteni egy céget a semmiből. Nos, lehet, hogy ez bizonyos helyzetekben igaz, de az is lehet, hogy megváltozik a véleménye a tálcán kapott dolgokról, ha megismeri XIX. Lajos történetét. Ez a sztori annyira tanulságos, hogy annak ellenére megjegyeztem, hogy a történelem egyébként nem erősségem.

1830. augusztusában X. Károly francia király lemondott a trónról. No, nem azért, hogy — mint a mesében — ősz tincseit megpillantván a boldog nyugdíjas évek reményében átadja a koronát a legkisebb fiának, hanem azért, mert a júliusi forradalom után kialakult helyzetben elég veszélyes foglalkozásnak számított királynak lenni Franciaországban.

Viszont azzal, hogy ő lemondott a trónról, fia — akit XIX. Lajos néven jegyez a történelem — automatikusan megörökölte a koronát. Szép kis karrier, igaz?

Mindjárt kiderül.

Az ifjú Lajos nem több, mint 20 percig uralkodott csupán. Eddig tartott ugyanis, míg apja meggyőzte, hogy addig mondjon le a trónról, amíg a nép egyéb eszközökkel meg nem fosztja attól. Arról a népről beszélünk, amely a Renault autó és a Peugeot bicikli mellett olyan nélkülözhetetlen találmánnyal gazdagította a világot, mint a guillotin. Az emberi fantázia végtelen.

Az ifjú Lajos állítólag könyörgött apjának, hogy legalább egy órán át hadd legyen király. De mindhiába. Még ennyi sem jutott neki abból, amire egész életén át készült.

Peches ember, nem?

Ennyit a megörökölhető dolgokról.

És most nézzük, hogyan lehet valamit megszerezni és megtartani. (A bejegyzés végén megcsillan egy ajándék halvány reménye vagy mi.)

Az ész nélkül vezetett cég diszkrét bája

Amikor több, mint 10 éve belevágtam a bélyegzőkészítő szakmába — természetesen azzal az elképzeléssel, hogy én leszek majd ebben a király —, úgy vágott pofon a nemzeti valóság, hogy azonnal tönkre is mentem bele. Sem tervezni, sem stratégiát építeni nem tudtam, a marketingről pedig még ködös elképzeléseim sem voltak, mert úgy gondoltam, hogy az nagy cégeknek való.

Mint XIX. Lajos, én sem vettem figyelembe, hogy a piacnak vannak törvényei, és az a bélyegzőpiac, ami eddig is elboldogult nélkülem, pont annyira áhitozik utánam, mint a mi Lajosunk után az 1830-as évek Franciaországa.

Így történt, hogy megkerestem, hol vannak még szabad területek. Akkoriban az online bélyegzőpiac még tökéletesen érintetlen területnek számított. Úgy döntöttem, arra indulok. De azt is eldöntöttem — és be is tartottam —, hogy ezt a piacot megfelelő tudással és megfelelő eszközökkel fogom megközelíteni.

Ja, így már könnyű

Ennek az eredménye az, hogy néhány éve stabilan kontrollálom az internetes bélyegzőpiacot. Az, hogy a cégemet egy egész ország ismeri, szereti, és — nem utolsósorban — rengeteg ügyfelünk van, akik folyamatosan vásárolnak is nálunk. Mindezek mellett óriási élmény, hogy otthonról vezethetem a cégemet, ami egyrészt igen szabad életet jelent mind nekem, mind a családomnak, másrészt rendkívül környezetbarát dolog, hiszen nem utazom, nem szennyezem a környezetet.

Aki megáll, az hátrafelé megy

Akár hátra is dőlhetnék. De nem teszem, mert ma már nem csak én tudom, hogy az online piac kitűnő lehetőség, hanem a versenytársaim is kezdenek rájönni. Biztos Önnek is ismerős ez a saját iparágából. Ha igen, akkor biztosan Ön is átélte már azt a páratlan élményt, amikor a saját honlapja, hírlevele vagy egyéb szellemi terméke remake-jét megpillantotta egy versenytársánál, aki egyáltalán nem azért használta ezt, mert ön megengedte neki, hanem azért, mert úgy gondolta, ha Ön sikeres, akkor az is sikeres lesz, aki Önt másolja.

Saját véremen szerzett tapasztalat, hogy a piacszerzés legkevesebb befektetést igénylő szakasza a piac meghódítása volt. A megtartása sokkal több erőforrást — anyagit és szellemit egyaránt — igényel. Vagyis nem lehet megúszni a folyamatos önképzést.

A marketing eszközök egyre rövidebb életűek

Ha Ön is az online piacon van, bizonyára tapasztalta, mennyire gyorsan változnak a hatékony eszközök. Korábban egy-egy új módszer évekig termelte a pénzt. Ma már egy új marketing eszköz annyi ideig él, mint egy bulvárhír. Ezért hatalmas luxus nem ismerni a mindenkori legújabb módszereket és eszközöket.

Ráadásul nem elég ismerni ezeket — a legelsők között kell megismerni. És azonnal be kell vetni, mielőtt mások kezében elhasználódnának.

Októberben újra kezdjük

Ezért leszek ott október 15-én a Marketing Commando — nekik köszönhetem annak a tudásnak a legjavát, amivel pénzt keresek  — következő rendezvényén is, a Marketing Expón. Itt ugyanis nem csupán egy egésznapos konferencia teljes tudásanyagát vihetem haza a nap végén, hanem találkozhatok egy csomó olyan kiállítóval is, akik a legújabb online és offline marketing eszközök kivitelezői.

Csak néhány szó a legkedvesebb előadóimról (a válogatás szubjektív).

A marketing tűzszerész

Wolf Gábort szerintem nem kell bemutatnom a Bélyegző Expressz vevőinek. Ő a hazai kkv marketing alapjainak egyik lerakója, és majdhogynem az egyetlen — ha nem az egyetlen —, aki ezen a pályán közel 10 éve aktív és sikeres is egyben. (Aktívak egyre többen vannak, sikeresek egyre kevesebben.)

Gábortól tanultam szinte mindent, amivel ma a cégem pénzt keres. Mi mást mondhatnék róla? Talán annyit, hogy a legbevállalósabb, leginnovatívabb marketingesek, egyben a legmániákusabb önképzők egyike. Ha Wolf Gábor egy új marketing eszközt mutat, a legjobb, ha azt teszi, amit akkor kell tenni, amikor egy tűzszerészt futni lát: gondolkodás nélkül kövesse.

Orosz rulett nagymester

Aztán ott lesz Róth Dénes is, akinek a nevét a legtöbbször azok a versenytársaim emlegetik — negatív értelemben —, akik a szellemi tulajdonomat szokták a kelleténél szabadabban felhasználni. Dénes ugyanis az az ember, akinek a kisujjában vannak az online üzleti világgal kapcsolatos jogi ismeretek, és ha megrázza a csuklóját, akkor veszélyesebb, mint megannyi Chuck Norris.

Dénes szerint aki az online marketing bizniszben van, az az orosz rulett bizniszben utazik. Ezen most nevet, de ha meghallgatja Dénes előadását, nem lesz kedve nevetni.

Róth Dénes az Online Marketing Jogi Túlélőcsomag megírásával nálam örökre letette a névjegyét (amit én rögtön el is tettem a "ha valaki szórakozik veled, ezt az embert keresd" mappába).

Kiállítók, vásár, egyszeri lehetőségek

De nem csak előadókkal találkozhat az Expón.

Lesz itt nyomda, DM ajándékokat forgalmazó cég, adatbázissal, hostinggal, online videóval, szövegírással, online fizetési megoldásokkal foglalkozó vállalkozás és még sokan mások. Mindenkit megtalál, akire szüksége lehet ahhoz, hogy a cége kilógjon a sorból, és mindenkinél jobban látszódjon a piacon.

Én is itt szerződök a beszállítóimmal

Ott lesz az egyik legnagyobb kedvencem, a MiniCRM. A MiniCRM-nek nem kevesebbet köszönhetek, mint azt, hogy a cégem értékesítési folyamatait napi egy kávé áráért otthonról — vagy a világ bármely pontjáról, akár egy iPhone-ról — bármikor kontroll alatt tudom tartani. Még azt is látom, hogy a munkatársaim mikor és mennyit dolgoztak (és mikor ültek csak a megnyitott program előtt).

Csak mondom, hogy a MiniCRM-et a tavalyi Marketing Expo alkalmával találtam, és azonnal, az elsők között kezdtem használni. Ott tartok, hogy ma elképzelhetetlen lenne az életem nélküle. 

Hogyan kaphatja vissza a jegy teljes árát?

A MiniCRM csak egy a számtalan kiváló cég közül, akik kiállítanak az Expón. És nem mellesleg mind őrült akciókat tartanak majd. Például bármelyiküknél teljes egészében levásárolható a belépőjegy ára.

Igen, ez voltaképp azt jelenti, hogy az Expón való részvétel ingyenes mindenkinek, aki komolyan gondolja.

Szeretné ingyen kapni a jegyet ÉS még le is vásárolni az árát? Legyen a vendégem!

Bár 1500 résztvevő között biztosan nem fogom egyedül érezni magam, szeretném magammal vinni a Bélyegző Expressz Blog 10 olvasóját — Önt is! Ez a 10 blogolvasó természetesen a vendégem, tehát ők egyetlen forintot sem fizetnek majd a részvételért, viszont teljes egészében levásárolhatják a 10 ezer forintos jegy árát.

Vagyis a Bélyegző Expressz Blognak az a 10 szerencsés olvasója, aki megnyeri a 10 darab, a konferenciára és a szakkiállításra érvényes kombinált jegy árát, nemcsak ingyen vehet részt a Marketing Expón október 15-én, de a kiállítóknál még le is vásárolhatja a 10 ezer forint értékű jegy árát.

Érdemes lenne megnyerni egy ilyen jegyet?

Egy jegyet, amellyel eljöhet a legújabb ötleteket és megoldásokat felvonultató Marketing Expóra és még 10 ezer forint értékben vásárolhat is érte?

Igen, de csak annak, aki tényleg komolyan gondolja, hogy a cégének behozhatatlan előnyt szerezzen, és hajlandó is megvalósítani mindazt, amit itt tanul.

Ha Ön ilyen, akkor figyeljen, mert holnap, 2010. szeptember 23-án megtudja a Bélyegző Expressz Blogból, hogy hogyan nyerhet.

Figyeljen, mert számít a gyorsaság!

Ha tetszett ez a bejegyzés, bátran nyomja meg a tetszik (magyarul: Like) gombot!

Ne iratkozzon fel a Bélyegző Expressz Blog blogértesítőjére, ha nem szeretne értesülni az ilyen hírekről. Ha mégis szeretne, és Ön még nem regisztrált olvasója a Bélyegző Expressz blognak, akkor  gyorsan regisztráljon itt.

Horváth Attila

Bélyegző Expressz
Minőségi bélyegzők, expressz gyorsasággal, garanciával!
1163 Budapest, Cziráki utca 26-32., Főépület, 1. emelet 115.

Telefon: 06 (1) 411 1212
Telefax: 06 (1) 411 1313
Nyitva tartás: (munkanapokon) 10 és 17 óra között

www.belyegzoexpressz.hu

6 hozzászólás

  1. Langmár Zsuzsa

    Bár már megvettem a jegyem, azért kíváncsian várom, hogy mire készülsz Attila 🙂

  2. Nagy Barna (Emc)

    Igazán felüdítő téged olvasni Attila, néhány mondatodban több stílus van, mint másnál számtalan hírlevélben együttvéve.

    Hogy mennyire gyorsan másolnak, arra szemléletes példa volt, hogy a legutóbbi expón megjelentünk egy új arculatba illeszkedő névjeggyel, az azt követő vhk napon már találkoztam az egy-az-egybe lemásolt változatával. Ugyanaz a szín, elrendezés, betűtípus. Nyilván véletlen.

    Az új Expón ismét kiállítók leszünk, remélem most nem csak beszélgetnünk sikerül, hanem a standot is meg tudom mutatni neked! 🙂

  3. Adorján Zsolt

    Én is megvettem már, de én is kíváncsi vagyok – és a poszt is nagyon tetszett 😉

    (És persze én is nemsokára ott leszek sokak “ha valaki szórakozik veled, ezt az embert keresd” mappájában 😉

  4. Bélyegző Expressz

    Barna, kedves kötelességemnek teszek eleget, amikor elmegyek a standotokra! Tavaly óta várom ezt az alkalmat, eszemben sincs kihagyni!

  5. Barazsy Ákos

    Attila, én a MiniCRM-ről írt gondolataidat szeretném megköszönni. Teljesen véletlenül olvastam most ezt a bejegyzést, és azzal, hogy Te azt vallod, hogy a MiniCRM nélkül élni se tudnál… borzasztó büszkeség fogott el, köszönöm.

    Ilyen embereknek valami ilyesmit szerettünk volna mindig is csinálni! 🙂

  6. Bélyegző Expressz

    Ákos, én köszönöm ezt a kitűnő rendszert!

Trackbacks/Pingbacks

  1. Tweets that mention Bélyegző Expressz Blog - Minőségi bélyegzők expressz gyorsasággal, akár 15 perc alatt! » Archívum » Ha tovább szeretné uralni a piacát, mint XIX. Lajos Franciaországot… -- Topsy.com - [...] This post was mentioned on Twitter by Gabor Wolf, Berimex Ltd. and Papp Zoltán , Horváth Attila. Horváth Attila…