Visszakapja a bélyegzője árátMint az előző írásokban már jeleztem, ha az eddig megszokott ütemben fogyasztjuk az energiát, 2012-re komoly gondjaink lehetnek. De azt is elmondtam, hogy ez nem végítélet, hanem döntési helyzet: időben vagyunk, tudunk tenni ellene, és a baj megelőzhető.

A hangsúly azon van, hogy cselekedni kell. Tehát nem a bajra kell koncentrálni, nem félni kell, hanem mozdulni.

Tudom, a legtöbbeket a címben olvasható ajánlatom érdekel a legjobban, ezért ha Ön nem kíváncsi a részletekre, először kattintson az “Olvasson tovább” gombra, majd rögtön görgessen az ajánlathoz a lap aljára. Ugyan ki fog maradni egy roppant érdekes történetből, ami mind emberi oldalát tekintve, mind mint gazdasági modell több, mint figyelemre méltó, és még akkor is meg tudja nézni, ha nincs hangszóró a gépén, lévén feliratos, de ha most nincs ideje, megértem Önt. A lényeg, hogy időhiány miatt sem marad le az ajánlatról.

Egy személyes történet. Önhibámon kívül, teljesen szabályosan közlekedve 3 súlyos balesetet éltem át az elmúlt 5 évben. Ebből az egyiket — az elsőt — motorral abszolváltam, pechemre épp ez volt frontális ütközés. Amikor a műtőasztalra tettek, az orvosok még nem tudták garantálni, hogy nem az lesz a művelet vége, hogy levágják a sérült lábamat. Végül megmentették, és minden akaraterőmet összeszedve 3 hónap alatt újra meg is tanultam járni. Azt kell mondanom, hogy a lábam ennél jobban nem is gyógyulhatott volna meg, bár igaz, soha többet nem fogom tudni úgy használni, mint a baleset előtt, de újra megtanultam járni, futni, úszni, biciklizni, sőt, síelni is.

Nincs tehát menthetetlen helyzet, csak mindenre rá kell szánni az időt és az energiát. Éles helyzetben pedig egy kicsit jobban oda kell tenni magunkat. Ha pedig valami megelőzhető, akkor meg kell előzni. A balesetem óta hitelesebben hangzik a számból az, amit mindig is mondtam: a biztonsági öv bekötése kevésbé kényelmetlen, mint a tolókocsi.

Ugyanígy igaz, hogy könnyebb most betömni azokat a lyukakat, ahol fölöslegesen folyik el az energia, mint egy energiaválság következményeit viselni. Nincs idő vacakolni a döntéssel, a kérdés az, hogy most műtünk, vagy várunk egy kicsit, és akkor amputálunk.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2009/08/06 16:04

Ajándék a bélyegző melléMelyik az a három tényező, amelyen az Ön cége értékesítéseinek hatékonysága áll vagy bukik?

Ismeri ezeket a kulcsfontosságú paramétereket?

Hogyan tudja befolyásolni ennek a három paraméternek az értékét?

Vagyis hogyan tud egy kis céges önismeret birtokában akár kétszeres, de legalább is az eddiginél jóval nagyobb hatékonysággal értékesíteni?


Írta: belyegzo expressz  @ 2008/11/25 14:15