szavazzon1Ma dől el, hogy a múlt pénteki szlogeníró verseny résztvevői közül ki nyeri az ajándék bélyegzős tollat.

Aki nem követte volna az eseményeket, itt megnézheti az előzményeket.

A versenyzők feladata az volt, hogy írjanak egy szlogent, amelyben szerepel ez a mondat:

"Ausztráliában kétszer annyi kenguru él, mint ember."

Kilencen szálltak versenybe a tollért. Volt, aki több szlogent is küldött, volt, aki csak egyet.

Bár az eredeti elképzelésem szerint minden szlogen mellett szerepelt volna, hogy mit is reklámoznak vele, ezt most nem vettem ennyire szigorúan. Egyrészt azért, mert lehet, hogy nem kommunikáltam elég feltűnően, másrészt azért, mert érkezett néhány nagyon jópofa szöveg is, amelyről nem tudjuk, mit reklámozna, de annyira szellemesre sikerült, hogy kár volna kipottyantani a kosárból.

A verseny szavazással dől el, máris mondom, hogyan.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2011/03/28 12:24

belyegzos_toll_ajandekba_Ha már vásárolt nálunk, és elégedett volt a Bélyegző Expresszel, vagy ha még nem vásárolt, de olvassa ezt a blogot, és hasznosnak találja, akkor jó hírem van: ma kaphat egy bélyegzős tollat ajándékba, akkor is, ha most nem vásárol tőlünk semmit, sőt, akkor is, ha még soha nem vásárolt!

De ehhez gyorsan kell cselekednie.

Mit kell tennie?

Azonnal kiderül!


Írta: belyegzoexpressz  @ 2009/04/29 12:30