Töltsön egy kávét - mire elkortyolja, a cikk végére ér. Nem fogja megbánni. FIGYELEM! Ez eredetileg két írás lett volna, de nem volt szívem szétvágni. Hosszú lesz, de ígérem, megéri végigolvasni. Főleg azért, mert a cikk végén egy törvényes, ámde nagyon gonosz eszközre hívom fel a figyelmét. Nem is egyre, többre!

Szövőlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartelekről. (József Attila: Hazám)

Ugye Ön is a kartellre gondolt, amikor a címet meglátta? Mi más is juthatna eszébe - akkor már idézzük ide Radnótit is - e lángoktól ölelt kis országban?

Valljuk be, ha a piac felosztásáról beszélünk, akkor mindenkinek a kartellek jutnak az eszébe - emlékszik az autópálya tenderekre? -, ha pedig a piacszerzés kerül szóba, akkor hamar kiderül, hogy ezen mindenki árversenyt ért.

Ezzel a két nézettel ma végleg leszámolunk.

Bizonyára Ön is kívülről fújja a címben felidézett régi-régi bluest. Nekem is egyik kedvencem, de most nem zenéről lesz szó, csak kölcsönvettem a refrént, hogy elmondhassam Önnek, hogyan gyűjtsön olyan viszonteladókat, akik a legproblémásabb vevők felé kommunikálnak, és hogyan viselje Ön ennek minden következményét, míg végül a viszonteladója vagy önként távozik, vagy Önnek kell ezért megküzdenie. Elmesélek Önnek egy történetet arról, hogyan kell életben tartani a rossz konkurenciát, és hogyan kell a karjaiba terelni a saját viszonteladóinkat. Nem kell, hogy Ön papír-írószer kereskedő legyen ahhoz, hogy levonhassa a tanulságot azokból a hibákból, amelyeket elkövettem. Bármilyen céget vezet, ugyanez a képlet, csak más a termék.