júl
18

Ez a három hét nyaralás megint megtanított valamire.

Először is arra, hogy bizony nagyon jó dolog egyszerre, huzamosabb időre elutazni (ha van rá lehetőség), jobb, mint több kis részletben. Így az elején olyan, mintha soha nem lenne majd vége. Ha az ember közben nem kezdi el visszaszámlálni a napokat -- korábban én félidőtől mindig ezzel szúrtam el magamnak --, akkor ez a végtelen szabadság érzés mindvégig megmarad, nincsenek mellé a szokásos melankolikus felhangok.

Az idén ebben nagyon jó voltam. És eztán ez így is lesz.

Végtelen szabadságomban felelőtlenül szemlélődhettem, jó dolgokat láthattam és olvashattam.

Ezekből hoztam néhány petárdadurranásnyit.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2011/07/18 22:30

pedro--- Mikor érünk már oda a Pedróba? --- kérdezte a kisfiam először akkor, amikor ebéd után biciklire ültünk. Vagyis ő beült a kis utánfutójába, amit húzva csendben égettem el a most begyűjtött kalóriákat, majd 2 percenként újra megkérdezte, hogy messze van-e még.

Nem csodálom, hogy ennyiszer nyaggatott. Az egész Balatonon ugyanis itt a legfinomabb és a legkülönlegesebb a fagyi. De ha csak ennyi volna, nem tekertünk volna el oda a nyaralás minden napján, még esőben is.

A Pedrót egyébként csak mi hívjuk Pedrónak. Konkrétan én neveztem át Pedro de la Rosa Forma-1-es versenyző iránti tiszteletből. Mert egyébként a helye eredeti neve az, hogy...


Írta: belyegzoexpressz  @ 2011/07/12 23:44

majszbitteBriliáns ötletekért nem kell feltétlen külföldre menni. A legjobbak az orrunk előtt hevernek.

Ha például szeretné tudni, hogyan ad el egy cég tömegeknek olyasvalamit, amiről a vevői azt sem tudják, amikor belépnek hozzá, hogy van, sem azt, hogy kell-e nekik, ráadásul ezt a valamit 163%-kal drágábban adja, mint azt, amiért eredetileg odamentek, akkor érdemes figyelnie.

Mert lehet, hogy Önnek is lehet ilyenje.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2011/07/08 03:14

belyegzokeszito-nyaral1Családommal az idén is úgy tettünk, mint normálisék, vagyis elmentünk nyaralni.

Persze a feleségem néha rám szólt, hogy "kapcsolj már ki". Mert ha látok valami jó ötletet, rögtön tartok neki egy hosszú előadást, hogy ez miért zseniális, ráadásul azonnal elkezdem törni a fejem azon, hogy hogyan lehetne ezt átültetni az én cégem marketingjébe is.

De azért --- mint a képen is látszik --- főleg pihenek. Ez itt egy retró kirándulás egy retró holland biciklivel (úgy vateráztam pár éve, imádom!), az utánfutóban pedig a kisfiam ül, akit így vittem el a gyerekkori táborozások egyik helyszínére. (Itt például vagyonokért lehetne úttörőnyakkendőt, meg kisdobos sípot árulni --- de nem teszi senki.) Szóval igenis pihenünk.

A feleségem persze meg van róla győződve, hogy én nem is tudok pihenni, merthogy szabadság alatt is dolgozom. De ez nem így van. Az a helyzet, hogy a jópofa dolgokért mindig is rajongtam, és akkora szerencsém van, hogy a munkám túlnyomó részt abból áll, hogy jópofa dolgokat kell kitalálnom. Vagyis nem úgy van, hogy a szabadságom alatt dolgozom, hanem szórakoztató munkám van, és a biciklizést kivéve szinte ugyanazt csinálom munkaidőben, mint nyaralás közben: jó ötleteken merengek. Na mindegy, ezt néha nehéz itthon elmagyarázni.

De ha már nyaralunk, és ha már látok jópofa dolgokat, mutatok néhányat.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2011/07/04 00:43