Az idén szándékosan maradtam ki a karácsonyi zavarkeltésből. Egyszerűen azért, mert rájöttem: ha engem is idegesít, ahogy minden elektronikus csatornából árad az előre programozott, ál-személyes merrikriszmössz, akkor ezt valószínűleg mások is unják már. Ezért nem kerestem semmiféle ürügyet arra, hogy karácsonykor spontán, mintegy meglepetésszerűen odakérezkedjek a postafiókjába.

De most belerévedek a varázsgömbbe, és jól megmondom, mi fog történni 2012-ben. A Bélyegző Expresszel - és az Ön cégével.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2011/12/30 23:05

repul-az-egerAmikor 36 órányi egybefüggő, összesen másfél óra alvással megszakított munka után egy szempillantás alatt eltűnt az új webáruházból az összes műanyagházas bélyegző, és fogalmam sem volt, hogy hozom őket vissza, kitéptem az egeret az USB portból, és mereven, bal váll fölött a falhoz vágtam.

* (Lábjegyzet a cikk végén.)

Jól bírta, most is azzal dolgozom.

Felhívtam a webáruház osztrák support csapatát, elmondtam, hogy esküszöm, semmi olyanhoz nem nyúltam, ami egyszerre törölne ki ennyi adatot, és kértem, hogy nézzék már meg, mi omolhatott össze. Megnyugtattak, hogy amit mondok, az vagy nem történt meg, csak én úgy látom, mintha megtörtént volna, vagy soha ilyet még nem láttak.

Erre --- bevallom --- összeomlottam.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2011/04/08 12:46

printy-4Végre megérkezett, és a Bélyegző Expressznél már rendelhető az új, klímasemleges Trodat Printy 4.0 bélyegző! (A termék fotóit még most frissítjük a webáruházban, ezért előfordulhat, hogy még a régi fényképet látja, de a bélyegző már új!)

Ez az első olyan bélyegző, amelynek a gyártása nem rombolja a környezetet. Igen, a Trodat Printy 4.0 gyártása a jelenleg alkalmazható leginkább környezetbarát technológiával készül, a gyártás során felhasznált anyagok 65%-a újrahasznosított anyag.

De ez még nem minden!

Minden ipari tevékenység során keletkezik széndioxid --- ez elkerülhetetlen. De a Trodat erre is talát megoldást!

A bélyegzők árának egy részét olyan beruházásokra fordítja --- például erdők telepítését finanszírozzák ---, amelyek megkötik a széndioxidot.

Mindezen túl ez a bélyegző nemcsak jól mutat egy okostelefon mellett az asztalon (merthogy szinte ugyanúgy néz ki), de kifejezetten nőies --- egy hölgyismerősöm szerint csajos --- kivitelben is kapható, majd olyan képet is mutatok.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2011/02/26 17:46

hoemberGondolom, Ön is épp eleget dolgozott már az idén, ezért ma semmilyen munkával, üzlettel kapcsolatos ötlettel nem traktálom.

A munkatársaimmal, Miklóssal, Andrással és Rékával --- akivel a chat-en találkozhat --- készítettünk Önnek egy kis zenés-táncos meglepetést. Érdemes megnéznie, mert elég ritkán láthat bennünket énekelni és táncolni.

A videó előtt pedig megnézheti a Bélyegző Expressz ünnepi nyitva tartását.

Igen, a két ünnep között is dolgozunk, de másképp leszünk nyitva --- érdemes átfutni, mikor.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2010/12/21 14:02

ajandek-a-belyegzo-melle1Mától minden bélyegző megrendelés mellé hatalmas ajándékot adunk! Sokkal több ajándékot, mint amennyi egy bélyegző értéke! És ennek nem csak azok fognak örülni, akiknek a Mikulás csak virgácsot hozott, hanem mindenki, aki komolyan veszi a cégét.

Most minden komplett bélyegző mellé egy egész doboz hasznos dolgot kap. Igen, akár a legkisebb bélyegző mellé is. De csak azok, akik komplett bélyegzőt rendelnek. Sajnos kisebb értékű megrendelés, például egy ezer forintos festékpárna vagy egyetlen bélyegzőgumi mellé ilyen értéket nem tudunk adni.

Ezek nem letölthető izék, amiket az ember felmásol a számítógépére, és soha többet nem nyit meg --- ezek fizikailag megfogható dolgok. A képen tényleg azt a dobozt látja, amibe beletettük őket.

Ha megtudja, mi van a csomagban, rögtön látni fogja, hogy a dobozban található, kifejezetten cégvezetők számára hasznos ajándékokat Ön csak súlyos tízezrekért tudná megszerezni.

Ennyi lenne a bélyegzők mellé adott ajándékok ára --- de nem ez az értéke. Az ajándékok értéke akkor derül ki, amikor használni kezdi őket. Ha tényleg kipróbálja --- akár csak egy részét annak, amit összegyűjtöttem Önnek ---, azonnal olyan lendületet adhat a cégének, amellyel határozott, bőven százezrekben mérhető bevételnövekedést fog elérni. Mégpedig gyakorlatilag azonnal, amint alkalmazza őket.

Mi van a dobozban?


Írta: belyegzoexpressz  @ 2010/12/08 19:17

attila_dm_levelOktóber 15-én mindenki ott lesz a Marketing Expón, aki szeretné megismerni és minden késlekedés nélkül azonnal alkalmazni a legújabb marketing technikákat.

Fárasztó nap lesz, mert amikor nem a konferencián fogunk ülni --- és vadul jegyzetelni ---, akkor a szakkiállításon fogunk ismerkedni a legújabb online és offline marketing eszközökkel, a kivitelező cégekkel, és valószínűleg kitűnő üzleteket fogunk kötni.

Minden ilyen rendezvény előtt alaposan ki szoktam aludni magam, és reggel annyi kalóriát szoktam magamhoz venni, hogy minél kevesebb időt kelljen a nap folyamán evésre pazarolnom. Mert ez az egy nap --- ha eljön, majd meglátja --- túl rövid és értékes ahhoz, hogy a kelleténél több percét pazaroljuk holmi evéssel.

Ha még nem vett jegyet, akkor várjon egy kicsit, mert lehet, hogy most fogja megnyerni!

Figyelem, nyereményjáték következik, számít a gyorsaság!


Írta: belyegzoexpressz  @ 2010/09/23 13:01

belyegzo-azonnal-expressz-felar-nelkulA Bélyegző Expressznél az expressz azt jelenti: azonnal --- és nem azt, hogy "még ma".

Amíg Ön megiszik egy kávét vagy egy jéghideg ásványvizet --- természetesen erre is a vendégünk ---, mi elkészítjük a bélyegzőjét. És mivel személyesen jött el hozzánk, a gyorsaságért egyetlen forint expressz felárat sem kell fizetnie.

Jöjjön el hozzánk, és próbálja ki a Bélyegző Expressz kényelmes ügyfélváróját!

Jól sejti: ez egy akció, és van határideje.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2010/08/30 23:08

simon-sinekAz árharcot azok használják, akiknek nincs egyéb értékük, amit a termékük mellé tudnának adni.

Még egy fantáziadús reklámszöveg sem.

Ugye ismerős a szlogen egy csomó hipermarket --- és egy rakás őket utánzó kisvállalkozás --- reklámjaiból?

"Ahol a minőség olcsóbb."

"Minőséget olcsóbban."

Míg ezek a cégek korábban csak az alacsony árat kommunikálták, ma már a minőség szót is odacsempészik a reklámjukba. Miért? Egyszerűen azért, mert mindenki tudja, hogy az olcsó sosem véletlenül olcsó. Az alacsony ár általában eltakar valamit. Akik tisztességes, ámde nem alacsony áron dolgoztak, mindig el tudták mondani, hogy a magasabb ár jobb minőséget, jobb, gyorsabb, kényelmesebb kiszolgálást is jelent.

És ez nem tetszett az árharcosoknak. Ki kellett találni valamit.

A "minőséget olcsóbban" típusú reklám szeretné, ha a piac elfelejtené, hogy a jobb minőséget meg kell fizetni (mert többe kerül előállítani).

Vagyis rafinálódik a gagyi, gátlások nélkül állítják a gyenge minőségű termékről, szolgáltatásról, hogy "ez ugyanolyan jó, csak olcsóbb". Ez csak abban az egy esetben lehet így, ha lopott...

Vagy találunk egy módszert, ami megvédi a piacunkat a gagyi-árusoktól, vagy el kell kezdeni olcsón és hozzájuk hasonló minőségben dolgozni.

Hogyan érheti el, hogy a vevőit jobban érdekelje az, amit Önnél lehet kapni, mint a másnál kapható alacsonyabb ár és gyengébb minőség? Hogyan maradjon versenyképes az, ami jobb, ha szeretné megkapni a többletmunkáért járó méltó árat?

Mit kell még a terméke mellé adni, hogy látható legyen a különbség?

Itt a megoldás! És szerencsére ezt sokkal nehezebb másolni, lopni --- szinte lehetetlen ---, mint bármi mást.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2010/05/27 12:04

onedin-faktorGyerekkorom kedvenc keddi sorozata volt az Onedin család. Néhány hete, amikor már sokadszor mentem el egy évadnyi Onedin DVD mellett, úgy döntöttem, megveszem, és megnézem, hátha még mindig találok benne valami érdekeset.

Kockázatos az ilyesmi. A legtöbbször ugyanis ki szokott derülni, hogy amiért évtizedekkel ezelőtt rajongtam, ma már hidegen hagy, sőt, untat. Vállaltam a kockázatot --- és kivételesen jól döntöttem! Igaz, ma egész másért szeretem az Onedint --- ahogy annak idején ejtettük: "onedint", és véletlenül sem "onídnt" ---, mint sráckoromban.

Akkor a kaland fogott meg benne. Ma a megpróbáltatások viharában edződött ambiciózus kisvállalkozó ezer ötlettel vívott heroikus küzdelme. James Onedin története tele van olyan ötletekkel, amelyeket minden magyar kisvállalkozónak ismernie kellene.

James Onedin --- bár a XIX. században élt --- korunk egyik legbevállalósabb üzletembere lehetne. A legjobb cégvezető, a legjobb márkaépítő.

Nem hiszi?

Akkor vegye meg a sorozatot, és ámuljon.

Vagy olvasson tovább most --- egész nap a homlokát fogja csapkodni.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2010/03/23 13:20

fegyverkezesi_verseny_Akármilyen jó is a terméke, a piacnak van egy olyan tulajdonsága, hogy egy idő után szeret a jó márka helyett egy "olcsóbb, de még elég jó"-t vásárolni. Ez persze kompromisszumokkal jár, de Önt nem fogja vigasztalni, ha a vevője fél év után bosszankodva hajítja ki a másnál vásárolt, olcsóbb holmit, amikor az elromlik (márpedig többnyire elromlik). Önnek az volna jó, ha a vevő nem menne el, hanem hűséges maradna a cégéhez, termékéhez.

De hogyan érheti el, hogy a vevő akkor is Önt válassza, ha megszólal benne az a belső hang, hogy "ugyanez van olcsóbban is, és az is elég jó még".

Ha olyan terméket forgalmaz, amelyet másoknál is lehet kapni, akkor végképp nem elég a termék előnyeire alapozni sem a szolgáltatását, sem a marketingjét.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2010/01/26 16:56
Korábbi bejegyzések »