A Bélyegző Expressznél az expressz azt jelenti: azonnal — és nem azt, hogy “még ma”.

Amíg Ön megiszik egy kávét vagy egy jéghideg ásványvizet — természetesen erre is a vendégünk —, mi elkészítjük a bélyegzőjét. És mivel személyesen jött el hozzánk, a gyorsaságért egyetlen forint expressz felárat sem kell fizetnie.

Jöjjön el hozzánk, és próbálja ki a Bélyegző Expressz kényelmes ügyfélváróját!

Jól sejti: ez egy akció, és van határideje.

Az árharcot azok használják, akiknek nincs egyéb értékük, amit a termékük mellé tudnának adni.

Még egy fantáziadús reklámszöveg sem.

Ugye ismerős a szlogen egy csomó hipermarket — és egy rakás őket utánzó kisvállalkozás — reklámjaiból?

“Ahol a minőség olcsóbb.”

“Minőséget olcsóbban.”

Míg ezek a cégek korábban csak az alacsony árat kommunikálták, ma már a minőség szót is odacsempészik a reklámjukba. Miért? Egyszerűen azért, mert mindenki tudja, hogy az olcsó sosem véletlenül olcsó. Az alacsony ár általában eltakar valamit. Akik tisztességes, ámde nem alacsony áron dolgoztak, mindig el tudták mondani, hogy a magasabb ár jobb minőséget, jobb, gyorsabb, kényelmesebb kiszolgálást is jelent.

És ez nem tetszett az árharcosoknak. Ki kellett találni valamit.

A “minőséget olcsóbban” típusú reklám szeretné, ha a piac elfelejtené, hogy a jobb minőséget meg kell fizetni (mert többe kerül előállítani).

Vagyis rafinálódik a gagyi, gátlások nélkül állítják a gyenge minőségű termékről, szolgáltatásról, hogy “ez ugyanolyan jó, csak olcsóbb”. Ez csak abban az egy esetben lehet így, ha lopott…

Vagy találunk egy módszert, ami megvédi a piacunkat a gagyi-árusoktól, vagy el kell kezdeni olcsón és hozzájuk hasonló minőségben dolgozni.

Hogyan érheti el, hogy a vevőit jobban érdekelje az, amit Önnél lehet kapni, mint a másnál kapható alacsonyabb ár és gyengébb minőség? Hogyan maradjon versenyképes az, ami jobb, ha szeretné megkapni a többletmunkáért járó méltó árat?

Mit kell még a terméke mellé adni, hogy látható legyen a különbség?

Itt a megoldás! És szerencsére ezt sokkal nehezebb másolni, lopni — szinte lehetetlen —, mint bármi mást.

Gyerekkorom kedvenc keddi sorozata volt az Onedin család. Néhány hete, amikor már sokadszor mentem el egy évadnyi Onedin DVD mellett, úgy döntöttem, megveszem, és megnézem, hátha még mindig találok benne valami érdekeset.

Kockázatos az ilyesmi. A legtöbbször ugyanis ki szokott derülni, hogy amiért évtizedekkel ezelőtt rajongtam, ma már hidegen hagy, sőt, untat. Vállaltam a kockázatot — és kivételesen jól döntöttem! Igaz, ma egész másért szeretem az Onedint — ahogy annak idején ejtettük: “onedint”, és véletlenül sem “onídnt” —, mint sráckoromban.

Akkor a kaland fogott meg benne. Ma a megpróbáltatások viharában edződött ambiciózus kisvállalkozó ezer ötlettel vívott heroikus küzdelme. James Onedin története tele van olyan ötletekkel, amelyeket minden magyar kisvállalkozónak ismernie kellene.

James Onedin — bár a XIX. században élt — korunk egyik legbevállalósabb üzletembere lehetne. A legjobb cégvezető, a legjobb márkaépítő.

Nem hiszi?

Akkor vegye meg a sorozatot, és ámuljon.

Vagy olvasson tovább most — egész nap a homlokát fogja csapkodni.

Akármilyen jó is a terméke, a piacnak van egy olyan tulajdonsága, hogy egy idő után szeret a jó márka helyett egy “olcsóbb, de még elég jó”-t vásárolni. Ez persze kompromisszumokkal jár, de Önt nem fogja vigasztalni, ha a vevője fél év után bosszankodva hajítja ki a másnál vásárolt, olcsóbb holmit, amikor az elromlik (márpedig többnyire elromlik). Önnek az volna jó, ha a vevő nem menne el, hanem hűséges maradna a cégéhez, termékéhez.

De hogyan érheti el, hogy a vevő akkor is Önt válassza, ha megszólal benne az a belső hang, hogy “ugyanez van olcsóbban is, és az is elég jó még”.

Ha olyan terméket forgalmaz, amelyet másoknál is lehet kapni, akkor végképp nem elég a termék előnyeire alapozni sem a szolgáltatását, sem a marketingjét.

Minden év egyre rövidebbnek tűnik. És ha annak tűnik, akkor mindegy, hogy valójában rövidebb-e, mert azt éljük, amit érzékelünk. Ha tehát az idő egyre kevesebb, akkor jól meg kell becsülni.

Ideje van a pihenésnek — használja ki Ön is. Megérdemelte. És megérdemli a családja, a szerettei.

Minden évben gondolkozom egy kicsit, hogy dolgozzunk-e a két ünnep között, és a végén mindig ugyanúgy döntök, ahogy az idén is: hogy nem fogunk. Jár ez a pihenés a munkatársaimnak, és jár a vevőimnek is az, hogy a kollégáim januárban kipihenten fogjanak a munkához. Az idén tehát már nem dolgozunk.

És Ön se tegye.

Az ember kidobja a Trodat bélyegzőt a másodikról, átmegy rajta kocsival, megtámadja egy ipari fúrógéppel, szöget ver vele a falba, sörnyitónak használja, lelöveti, és mivel ennyi nem elég ahhoz, hogy tönkretegye, beleteszi a turmixgépbe. Mindezt lefilmezi, beteszi a blogjába — szóval telnek-múlnak a dolgos hétköznapok, mint minden átlagos munkahelyen.

Most sem történt semmi olyan, amit feljegyeznének a történelemkönyvek. A BUX index meg se rezzent belé. A bulvárhírekben például meg sem említették, és a vezető gazdasági lapok is hallgattak róla. Én is csak onnan tudtam meg, hogy kaptam egy e-mailt: “Attila, nézz fel a Trodat Austria főoldalára, van ott rólatok valami a hírek között.”

Bélyegzőt rendelni nem is olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Hiszen nem mindegy, milyen célra kell, hogy gyakran vagy ritkán használják, kell-e számítani arra, hogy valaki megpróbálja hamisítani. Szóval sok kérdés felmerülhet.

Nem is mindenki tudja, hogy pontosan mekkora pecsétre is van szüksége, gyakran még azt sem, mit kell ráírni.

Lehet, hogy Ön sem.

Ez így természetes. Hiszen Önnek élete során alig néhányszor kell bélyegzőt rendelnie. Miért kellene mindent tudnia róla? Semmi oka rá, hogy ezzel foglalkozzon. Ráér akkor gondolni erre, amikor éppen bélyegzőt kell készíttetnie. Na de akkor kitől kérdezi meg?

Itt az ideje, hogy valaki válaszoljon Önnek!

Hogyan rendeljen tehát bélyegzőt?

Erre kap választ alig több, mint 2×1 percben!

A cím akár az is lehetett volna, hogy Önök kérték - mert itt most egy olvasói kívánság teljesül — nem is egy, hanem rögtön két olvasóé.

Egyszer már üzemeltettünk brigád énekkart a cégnél, de mivel nem szeretném elüldözni a vevőimet, az “Ááááá, já bennyááá, páppáláéjó” kezdetű dalt semmiképp nem fogom közkinccsé tenni. (Szerencsére nem is örökítettük meg egyetlen hordozón sem.)

A munkahelyünk legalább is második otthonunk. (Oké, ez közhely. De igaz.)

Szerencsés esetben nem töltünk benne több időt, mint az elsőben.

Akár így van, akár nem, érdemes valahogy kellemessé tenni — ha már egyszer itt éljük le életünk oly jelentős részét.

Megmutatom, mi hogyan tesszük élhetővé a mi kis szigetünket.

Tudom, nem mindenki nézi a Forma-1-et, és azt is megkockáztatom, hogy nem minden vásárlóm szurkol Kimi Raikkönennek. Én bő 10 éve erősítem a finn-magyar barátságot az autósportban. Amíg aktívan versenyzett, Mika Hakkinenért szorítottam. A kétszeres világbajnok visszavonulása óta Kimi Raikkönennek szurkolok.

Mielőtt bezárná ezt az oldalt, megnyugtatom, hogy ez a cikk csak látszólag szól a Forma-1-ről. Sőt, a Forma-1 csak ürügy arra, hogy elmondjak valami egész mást.

És ha Ön másnak szurkol, akkor üdvözlöm - ha nem lennének ellenfelek, akkor nem láthatnánk izgalmas versenyeket sem.

Hogy mi köze a Forma-1 jelenlegi világbajnokának a bélyegzőkészítéshez és a Trodathoz? Ez a végén derül majd ki.