barkacsolas_A kézi dombornyomó mától újra a régi áron, bruttó 22 ezer forintért kapható. Köszönöm azoknak, akik éltek a lehetőséggel, és akár féláron kipróbálták, milyen is örökre elfelejteni a bélyegzőfestéket, mégis korlátlan számú bélyegző lenyomatot készíteni egy dombornyomóval. Már ők is tudják, hogy jól jártak, és a környezetük is jól járt. Ráadásul van egy igen nehezen hamisítható, egyben roppant elegáns bélyegzőjük.

Gratulálok, jó döntés volt! Bátraké a szerencse!

Ilyen őrült ár ugyan most egy darabig nem lesz, de nálunk mindig történik valami, érdemes lesz figyelni!

Most pedig 3 perc és 24 másodperc figyelmet kérek azoktól, akik ásványvizet isznak.

Szerintem a mai lesz az eddigi legrövidebb bejegyzésem, úgyhogy nem érdemes kihagyni.

Barkácsoló kedvűek előnyben!


Írta: belyegzoexpressz  @ 2009/10/08 14:48

akcio_valtozo_

Ha bizniszt szeretnék csinálni a környezetvédelemből, akár azt is mondhatnám, védje azzal a környezetét, hogy olyan bélyegzőt vásárol, amihez nem kell festék.

Ha nem tudnám, hogy egy Trodat bélyegző milyen kevés --- egyébként vízbázisú, tehát környezetbarát --- festéket használ, és azt is, hogy egyetlen gyárilag festett párnával is átlag minimum 5000 hibátlan lenyomatot készíthet, akár ezzel is kampányolhatnék a dombornyomó szárazbélyegző mellett, de nem érzem, hogy ennyire rászorulnék erre a képmutató szövegre.

Maradjon a környezetvédelem az, ami: egy ügy. A dombornyomó mellett pedig inkább mondok 10+1 olyan érvet, ami sokkal jobban fogja érdekelni, mint valami álszent mellébeszélés. (Ettől még a környezetvédelem szívügyem marad, csak nem piszkolom össze az elvet az üzlettel.)

Tehát a 10+1 érv:


Írta: belyegzoexpressz  @ 2009/09/23 12:33
DombornyomóAki a kilencvenes évek elején az ELTE padsorait koptatta, és még a Postabankhoz utalták az ösztöndíját, amit egy elegáns csekkfüzet segítségével vehetett át, az biztosan találkozott már dombornyomó bélyegzővel. Emlékszem, némi sorban állás és egy közepesen hosszadalmas ügyintézés után a postán egy ilyen szerkezettel hitelesítették a csekkfüzetnek azt a lapját, amelyre az összeget kellett írni. Ön számos más területen is találkozhatott már a szárazbélyegzővel: ügyvédnél, gépjármű eredetiség-vizsgálatnál, garancialevélen, orvosi szakvéleményen, adóügyi dokumentumokon. És egyre több cég használja a számlái hitelesítéséhez. Vajon miért?

Írta: Bélyegző Expressz  @ 2008/01/25 19:44