Szeretem a vállalkozásomat. Büszke vagyok rá, és - noha megtanultam, hogy ez súlyos hiba -, mégis erős érzelmi szálakkal kötődöm hozzá. Pedig ezt tényleg nem szabad. Súlyos teher tud lenni egy ilyen érzelmi kötődés, amikor az ember kap egy jól hangzó ajánlatot. Egy ellenállhatatlannak tűnő összeget, amiért ki lehetne szállni, és örökre elfelejteni, hogy voltunk itt is.

Néha meg azt érzem, hogy a legszívesebben falhoz vágnám az egészet, mert a cégem egy olyan tulajdonom, ami súlyosabban birtokol vissza, mint bármi más. Végig sem merem gondolni, mennyi mindent dobtam félre érte az életem elmúlt 12 évében. Azaz éppen, hogy végig kell ezt néha gondolni, mert egyáltalán nem mindegy, mit és milyen határig dob el az ember valamiért.

Már rég rájöttem, hogy minden tulajdonunk azzal áll bosszút rajtunk, hogy megpróbál legalább annyit elvenni belőlünk, mint amennyit mi elvettünk e dolgok megszerzése által a világból. Ez a gondolat néha elborzaszt. Néha pedig megkönnyebbülök tőle.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2012/06/29 03:11