Hogyan törjünk be a piacra, ha nincs nálunk pajszer?

Ha a lakatot akarja lefeszíteni a csarnok kapujáról, akkor marad a feszítővas --- ha nincs, az pech ---, meg a minél nagyobb fokú emberi brutalitás. De ha jobban érdekli, hogyan maradhat pályán, sőt, hogyan fejlődhet a kisvállalkozása, ha kénytelen multikkal vagy árharcosokkal versenyezni, annak ellenére, hogy Önnek esetleg nem áll a rendelkezésére a multikéval összemérhető pénzügyi háttér, és feltehetőleg a közeljövőben nem is fog örökölni egy távoli venezuelai rokontól, akkor érdemes mostanában figyelnie ezt a blogot, mert erről többször is lesz szó.

Én például azzal kezdtem, hogy kimentem a piacra. Nem a világpiacra, csak ide, egy ugrásra tőlünk. Tanultam annyit, mintha befizettem volna egy kisvállalkozóknak szóló értékesítési tréningre.

Bizonyára Ön is kívülről fújja a címben felidézett régi-régi bluest. Nekem is egyik kedvencem, de most nem zenéről lesz szó, csak kölcsönvettem a refrént, hogy elmondhassam Önnek, hogyan gyűjtsön olyan viszonteladókat, akik a legproblémásabb vevők felé kommunikálnak, és hogyan viselje Ön ennek minden következményét, míg végül a viszonteladója vagy önként távozik, vagy Önnek kell ezért megküzdenie. Elmesélek Önnek egy történetet arról, hogyan kell életben tartani a rossz konkurenciát, és hogyan kell a karjaiba terelni a saját viszonteladóinkat. Nem kell, hogy Ön papír-írószer kereskedő legyen ahhoz, hogy levonhassa a tanulságot azokból a hibákból, amelyeket elkövettem. Bármilyen céget vezet, ugyanez a képlet, csak más a termék.