Emlékszem, amikor gyerekkoromban anyukám házi tojáslikőrt készített. Elment a patikába, vett 2 deci tiszta szeszt --- amire azt mondanám ma, hogy olyan sok fokos, hogy az már derékszög ---, majd elkészítette a tojás sárgájából, tejszínből és ki tudja még, hányféle anyagból azt, amitől végül is az egész tojáslikőr lett. Jóval hígabb és nem utolsósorban ízletesebb, mint a patikából hazahozott kilencvenvalahány fokos szesz. (Ne ragadjunk le annál az elhanyagolható részletnél, hogy férfiember nem iszik likőrt --- régen történt, és a lényeg most az íz.) Mi köze ennek az Időforrás szemináriumhoz?

Miért dolgozunk? Mire gyűjtjük a pénzt? Mik a céljaink? Vannak céljaink? Az időgazdálkodást valahol ott szúrjuk el, hogy nem tűzünk ki célokat --- vagy nem jól ---, így aztán nem tudjuk meghatározni azt sem, hogy merre haladjunk. Ön például tudja, hogyan akar élni öt év múlva? Nem? Pedig ha nem tudja, ha nem tűzte ki a célt, akkor nem is fog odaérni. Nem ott lesz öt év múlva, hanem máshol. Mert nem tudatosan arra veszi az irányt.

Napi betevő adag stresszünk jó részéért mi magunk vagyunk felelősek. Gondolja csak végig, mi okozza a legtöbb feszültséget. Fogadok, hogy az egyik stresszforrás az, hogy fejben kell tartania, mit is kell még elintézni. A másik stresszforrás pedig az állandóan nyakába zúduló új feladatok sora. Ráadásul ezek a teendők természetesen nem rendszerben potyognak, hanem mint a konkáv síkidomok a tetrisz játékban a tízes pályán. Egy jól működő rendszer nélkül ez még akkor is embert próbáló feladat, ha Ön fegyelmezett. Ha pedig olyan fegyelmezetlen, mint én, akkor már most keressen magának egy jó szanatóriumot. Vagy egy fegyelmezett rendszert fegyelmezetlen embereknek.