25 évvel ezelőtt még volt két poénom, amit bármikor el tudtam sütni, mindig telibe talált, és népszerű is voltam vele. Az egyik az volt, hogy tetszőleges méretű és összetételű társaságban azt kértem, hogy mondok három kategóriát, és mindenki jegyezze meg az első dolgot, ami az eszébe jut. Én pedig 90% biztonsággal meg fogom mondani, mi volt az. Először mindenki gondoljon egy színre - megvan? -, aztán egy gyümölcsre, és ha ez is megvan, akkor egy költőre.

Akkor mondom a válaszokat: a szín a piros, a gyümölcs az alma, a költő Petőfi.

Ez 25 éve még 100-ból százszor bejött. Mára annyit változott a világ, hogy nincs is kifejezetten jellemző válasz. Hatalmas a szórás, nincs jellemző szín, nincs jellemző gyümölcs, költőt meg jó, ha tud mondani valaki.

A másik poén, irodalmi jellegű volt, és ez is 100-ból százszor ült. Amikor én voltam gimnazista, mindenki tanulta Pilinszky Négysorosát. Annyira népszerű volt, hogy még a Hobo Blues Band is belecsempészte a Vadászat c. albumába. Igaz, hogy akkor egy tantestületben dolgoztam, de valahányszor valaki égve hagyta a folyosón a villanyt, csak annyit mondtam: "Ma ontják véremet." Erre röhögés, mert azonnal leesett, hogy le kell kapcsolni a lámpát.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Ma már meg se próbálom elsütni ezt a poént. És az élet ennél sokkal kegyetlenebb.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2015/03/05 00:21