Sokat tűnődtem, hogy A tavasz 17 pillanata című szovjet film vajon hány olvasómnak mond valamit. Nekem kora gyerekkorom óta egyik kedvencem. (Messzeringó gyerekkorom világa.)

Más, mint a többi orosz háborús film. Azóta megtudtam, hogy a KGB megrendelésére készült, mégpedig azért, hogy a sztálini idők államvédelmi túlkapásait feledtesse, és a szovjet titkosszolgálatot jobb színben tüntesse fel. Gyanítom, hogy azokban, akik hozzám hasonlóan rajongtak a filmért és ma is szeretettel gondolnak vissza rá, egész más nyomokat hagyott. Én mindig másért szerettem. Gyerekkoromban a fordulatos cselekményért, Stirlitz karakteréért, ma pedig - túl a nosztalgián - az akkori idők legnagyobb színészeinek kifinomult játékáért, és a történetben meg-megjelenő néhány meglepően találó gondolatért.

Nemrég újra végignéztem - immár színesben -, és most is, mint mindig, találtam benne valami újat. A jó filmekben sok-sok réteg van. Ez a gondolat is messze a cselekmény felszíne alatti mélyből bújt elő. Hidegzuhanyként ért. Nagyon megszerettem.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2016/06/12 23:50