A történet az idén nyáron esett meg a családi nyaralásunk első napján. Jobban mondva napfelkelte előtt.

A gyerekeket éjfélkor keltettük. Mi le se feküdtünk, mert hajnali 2-re már a reptéren kellett lennünk, mivel 4-kor indul a gép. Rendes légitársaság ilyenkor nem repül, de az utazási irodák szerződött charterei mindenre képesek. A jó oldalát néztük: már reggel ott leszünk a tengernél.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2015/05/05 16:56

nyaralas-es-marketingA feleségem kezdi megszokni, hogy nyaralás közben is folyton --- ahogy ő mondja --- dolgozom. Pedig munkáról szó sincsen. Egyszerűen mindenről, amit látok, eszembe jut valami, amit majd itthon ki fogok próbálni, mert érdekes, mert jó. Csakhogy én nem nyaralás közben dolgozom, hanem szórakoztató munkám van. És amikor nyaralok, valami hasonlót (is) csinálok szórakozásból, mint munka közben pénzért.

Elvégre azért csinálom azt, amit, mert szeretem.

Persze rögtön tisztáznom kell: bár a cégem bélyegzőkészítéssel foglalkozik, az én munkám nem a bélyegzőkészítés, hanem a marketing és a kommunikáció. És ez az, ami mindig, minden helyzetben érdekel, és soha nem tudom kikapcsolni az agyamnak azt a részét, amelyik ezzel foglalkozik.

Így aztán a nyaralás alatt is folyton pörögtem, folyton észrevettem valamit, mindig tanultam valami újat. Remek embereket láttam, sok jó ötlettel találkoztam. És mindezt a családom is kibírta.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2010/08/18 13:34

belyegzonyuzda_turmixgepTavaly nyáron nagy sikert aratott a Bélyegzőnyúzda videósorozatunk. Azzal kezdtük, hogy ledobtunk egy Trodat Printy-t a másodikról --- majd vágás nélkül megmutattuk, hogy ezek után is hibátlanul működött. De az egyik legkedveltebb rész az volt, amikor engedtünk a bennünk szunnyadó emberi brutalitásnak, és turmixgépbe tettünk egy másik Trodat bélyegzőt, majd addig aprítottuk, amíg már nem lehetett többé összerakni.

Már leforgattunk néhány újabb részt, amikor megtudtam, hogy van ám egy kollégánk az interneten. Csak ő nem bélyegzőkészítő, hanem egy turmixgépeket gyártó cég kreatív nyúzdavezetője, és válogatás nélkül mindent péppé aprít, ami a kezébe kerül.

De miért érdekes ez Önnek?


Írta: belyegzoexpressz  @ 2009/03/31 11:46