katonasagÉn még azok közé tartozom, akik voltak katonák. Annak idején nem is gondoltam, hogy évtizedek múlva milyen gyakran fogom használni azt, amit ott szedtem magamra.

A rendszerváltás után vonultam, én már csak 12 hónapra. Egy percig se voltam sem "elvtárs", se "bajtárs", mi voltunk az elsők, akik már úrként lettünk újoncok. Ez volt a megszólítás. Mármint fölfelé mi úrnak szólítottuk azokat, akinek rangja volt. A honvédet nem urazza senki.

Annyi nehezítés még volt a dologban, hogy a kiképzőinket még másfél évre hívták be, és épp annyi ideje voltak bent, mint amennyit nekünk kellett kibírnunk. Igyekeztek emlékezetessé tenni az esküig tartó időt, nem kevés sikerrel. Az is a rendszer része, hogy az öregebb időszak eleve utálja a bevonulókat, úgy, mintha azok bármit is tehetnének arról, amit még az ő kiképzőik tettek velük. A rendszer önfenntartó.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2017/06/13 00:05
ápr
25

A fiam óvodás. Van érzéke az élethez, ezt mindig is tudtam. Szeret velünk jönni bevásárolni, mert tudja, hogy ott azért csurran-cseppen ez-az. Most valami olyat kért, amit nem akartunk megvenni. Mert azt azért ne szokja meg a gyerek, hogy a pénztárhoz menet meglátott Legót - bármilyen mini kiszerelés is - úgy tegyük be a kosárba, mint egy Túró Rudit. Persze nagyon ért az érzelmi húrok pengetéséhez, de mi is edzettek vagyunk már. Nem vettük meg. De mondtuk, hogy van zsebpénze, abból lehet.

Nem, nem - mondta. Mert a zsebpénz másik játékra kell. Így aztán a Lego maradt a polcon.

Jelenleg 250 forint az apanázs. Nagyjából egy éve vezettük be, hogy tanulja, mi az, hogy pénz. Nem költ ész nélkül, egy év alatt kétszer vásárolt, akkor is - gyerekszemmel - nagyobb dolgokat. Elég gyorsan kimatekozta, hogy kéne még több zsebpénz. Mert akkor jutna Legóra is, meg mindenféle cukorkákra. Márpedig emelés nincs. A pénz nem fán terem, mi is munkával keressük. Szépen elmagyaráztuk neki. Oké, akkor ő dolgozni akar.

Hát mit tudnál te dolgozni?

Hamar kisütötte, hogy 100 forintért lemossa a feleségem autóját. Meg másik 100-ért az enyémet is.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2013/04/25 01:25
márc
20

Bélyegző Expressz - Horváth AttilaAmikor elmúltam 40 éves, a barátaim megveregették a vállamat, és azt mondták: "Eszedbe ne jusson azon rágódni, hogy életed fele már eltelt! Gondolj inkább arra, hogy a szarabbik fele még hátravan. Igaz, már abból se sok." Mit tehet az ember ilyen helyzetben? Röhög. És jól megjegyzi, mert mindig van valaki, akinek el lehet mondani. Megvan ennek a maga bukéja, ha jól van elhelyezve. Próbálja ki.

És valóban: az élet közhelyesen rövid. Éppen ezért egyre jobban igyekszem betartani néhány szabályt. Jogos önvédelemből: nem engedem értelmetlenül szétfolyni a maradék időt, amiről azt sem tudom, mennyi is igazából. E szabályok egy része magánéleti, más része céges. Néhány pedig átlóg egyikből a másikba. Az utóbbiak talán érdekelhetik, ezért  ezek közül elmondok néhányat.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2013/03/20 03:06

Szeretem a vállalkozásomat. Büszke vagyok rá, és - noha megtanultam, hogy ez súlyos hiba -, mégis erős érzelmi szálakkal kötődöm hozzá. Pedig ezt tényleg nem szabad. Súlyos teher tud lenni egy ilyen érzelmi kötődés, amikor az ember kap egy jól hangzó ajánlatot. Egy ellenállhatatlannak tűnő összeget, amiért ki lehetne szállni, és örökre elfelejteni, hogy voltunk itt is.

Néha meg azt érzem, hogy a legszívesebben falhoz vágnám az egészet, mert a cégem egy olyan tulajdonom, ami súlyosabban birtokol vissza, mint bármi más. Végig sem merem gondolni, mennyi mindent dobtam félre érte az életem elmúlt 12 évében. Azaz éppen, hogy végig kell ezt néha gondolni, mert egyáltalán nem mindegy, mit és milyen határig dob el az ember valamiért.

Már rég rájöttem, hogy minden tulajdonunk azzal áll bosszút rajtunk, hogy megpróbál legalább annyit elvenni belőlünk, mint amennyit mi elvettünk e dolgok megszerzése által a világból. Ez a gondolat néha elborzaszt. Néha pedig megkönnyebbülök tőle.


Írta: belyegzoexpressz  @ 2012/06/29 03:11